7. fejezet: Honnan tudta?

/Tiffani szemszöge/

Fogalmam nem volt arról hány óra és még az ágyam is csalogatott, hogy mennyek vissza aludni, még egy kört. Erősen ellenkeztem mire elhallgatott és bementem a fürdőbe. A hajam össze vissza, az arcom gyűrött és táskák gördülnek a szemem alatt. Mint aki hatvan éve nem aludt. Hát igen, meg kell, hagyni nem igen csuktam le a szemem az este. Nem lesz jó, ha Chad folyton-folyvást belopja magát a gondolataimba. Hihetetlen nem is ismerem, mégis mennyit jelent a számomra az a tegnapi koccanás. Bizonyára ő nem vette semminek. Szánalmas vagyok. Egy kis koccanás ennyit jelent a számomra.
Egy kis kinézetett varázsoltam magamra és lementem. Mindenki otthon volt, még és a szokványos reggeli teendőket intézte.
- Milyen volt az első napod? Nem is meséltél! - ment el mellettem apa, épp nagy nyakkendő kötés közepette.
- Ööö, jó! - nem tudtam mi mást mondani. - Vannak barátaim!
- Hát ez jó! Tudtam, hogy így lesz! - mosolygott anya.
- Na én megyek nehogy elkéssek. Amy-t el kell vinni?
- Nem! Menny csak!
- Oké! Sziasztok! - mentem a kocsimhoz és bepattantam. Szintén száguldozni kezdtem és pechemre a suliba is hamar beértem. Be kell mennem az első órámra. amúgy se tudnék mit csinálni. Töri, az egész jó. Leültem és vártam, hogy az emberek beszállingózzanak. Egy szőke, vékony és velem egy magas lány ült le mellém.
- Szia! Heidi vagyok!
- Szia! Tiffani! - mosolyogtam és kezet ráztunk. - Mennyi ideje jársz ide?
- 2 éve! Te?
- Én csak tegnaptól!
- Hallom jóba vagy, Dean-nel meg a többiekkel!
- Ja! - helyeseltem. Ez olyan nagy szám? Ők a nagymenők vagy mi? Nem az inkább Joe meg a haverok.
- Elég kemény ahhoz képest, hogy csak tegnap jöttél. - nem tudtam mit mondani, így egy gyors mosolyt megejtve, kinéztem az ablakon. Senki érdekes és ismerőset nem láttam. Ám kiszúrt két kocsit, amitől meglódult a szívem! Na, ne már! Ez gáz.
Meglátva a Colman család autóit, heves gondolatokba kezdtem és az éjjeli dolgokat újra átgondoltam.
Mit jelentett neki? Kedves voltam? Tetszek neki? Lehetünk barátok? ... A sok lehetetlen kérdés, ami reménytelenül szánalmassá tesz.
A töri jó volt, hamar elment és semmit se csináltunk. Matekon Dean mellett ültem és rájöttem, hogy ez a gyerek nagyon sokat tud beszélni. És jött a rettegett nyelvtan óra, ahol történetesen Chad mellett ülök. Hát igen Isten útjai ki fürkészhetetlenek...
Belépve a terembe, reménykedtem, hogy nem lesz ott, részben reménykedtem, hogy ott lesz. Ez egy amolyan, hülye fázis nálam. Ez a nem-tudom-el-dönteni-mit-akarok hülyeségem. Hát, nem tudtam mit tenni, csak odamenni a helyemre. Leültem és Chad felé néztem aki bizonyára csak udvariasság szempontjából nézett rám. Majd nagy sóhajt hallottam.
- Helló! - hallottam meg a hangját. Na, akkor most társalgásba kezdünk? Ideje összeszedni a gondolatokat mielőtt mind elröppen, ahogy belenézek a barna szemeibe. Amúgy nem is olyan, mint egy átlagos barna szem. Nem olyan mint az enyém. Az övének mintha lenne egy enyhe aranyszínű beütése is.
- Szia! - köszöntem vissza.
- Hogy vagy? - egy átlagos kérdés egy nem épp átlagos fiútól.
- Jól, kösz és te?
- El vagyok - na igen, ez nem épp jelenthet jót. - Figyelj, ne haragudj a bátyám miatt, kicsit zakkant, egyébként jó fej. - nevette el magát. Nem tudom mi volt olyan mulatságos, de ő nevetett.
- Ugyan semmi probléma! - nevettem fel.

/Chad szemszöge/

Nyelvtan óra előtt ültem a terembe és vártam, hogy becsöngessenek. Az agyam egyre csak Tiffani-n járt és nem tudtam összerakni a képet, hogy vajon mi fogott meg benne annyira. Bár igaz, hogy a gyönyörűségét nem lehet túlszárnyalni és a kedvességét sem, na meg még ezer tulajdonságát, de azért elég hihetetlen, hogy egy magam fajta száznegyedik éves fazont, még érnek meglepetések. Egyre csak a gondolataimba merülve néztem előre a padra, amikor megláttam belépni az osztályterembe. Az arcáról próbáltam leolvasni valamit, de nem igazán tudtam kiigazodni rajta. Hát engem is érnek még meglepetések.
Leült mellém én pedig erősen koncentráltam, hogy találjak egy kiskaput amin be tudok olvasni a gondolataiba. Sikertelenül felsóhajtottam! Mi van ezzel a lánnyal? Ahhoz, hogy megtudjam, beszélgetnem kell vele. Mást nem lehet tenni!
- Helló! - néztem rá. Reméltem, hogy nincsen ellenére az, hogy beszélgessünk.
- Szia - hallottam meg a hangját, akár egy zene. Hogy is szokás mondani? Zene füleimnek? Hát most ez határozottan zene!
- Hogy vagy? - dobtam fel egy átlagos kérdést! Mekkora gáz!
- Jól, kösz és te?
- El vagyok! - hiszen nem voltam jól, csak azt nem mondhattam, hogy csak gyötörnek a gondolatik, ami veled kapcsolatosak. És ekkor jutott eszembe egy dolog, ami udvarias és jót nevetek rajta Ryan pedig ideges lesz. Tökéletes. - Figyelj, ne haragudj a bátyám miatt, kicsit zakkant, egyébként jó fej. - Ekkora hallottam meg Ryan gondolatát, aki bizonyára Maggie-től tudta meg, hogy mit fogok mondani, vagy a hihetetlenül jó érzés olvasásból. A lényeg, hogy Kev is ott van és majd begyógyítja a sebét.
"Nem vagyok zakkant, te barom! Ne mondj ilyeneket..."- ezen jót nevettem és Tiffani érthetetlenül nézett rám. Bizonyára nem értette mi olyan mulatságos.
- Ugyan semmi probléma! - nevetett fel. Ekkor hallottam meg Ryan gondolatainak a végét.
"...A jövendőbeli csajodnak" - na ez azért nem volt szép, így inkább csak elkukultam. Vége lett az órának és összepakoltunk.
- Hát akkor szia! - köszönt el Tiffani!
- Várj egy kicsit! - pattantam fel, csak mert most láttam meg Maggie gondolatait. Vissza fordult és várta, hogy mit mondok. - Sok sikert a következő órához!
Kacéran rá mosolyodtam és eljöttem mellette.
- Miért? - szólt utánam hangosabban, mire mindenki szeme köszöntünk járt.
- Majd megtudod - és újra rámosolyodtam, majd kiléptem a teremből.
Átmentem enni a kis családommal és csak ültem a víz és a szendvics felett. Maggie szúrós szemekkel nézett amikor megérkezett Justin-nal. Nemsokkal utána Tiffani is megérkezett. Vett egy üveg vizet és átment az ebédlőn. Ekkor hallottam meg Joe gondolatait, amitől elöntött a féltékenység.
"A hét végére meglesz"
Undorító. Nem sokkal ez után órára mentünk és Maggie mellém szegődött.
- Miért lőtted le a meglepetést? - háborodott fel.
- Nem lőttem le, csak figyelmeztettem. Legyél jó kislány, oké?
- Mikor nem vagyok az? - nézett rám! Hitetlenkedve néztem rá.
- Erre tényleg válaszoljak? - mentem be a terembe, majd Maggie belépett utánam. Hiszen nem is itt lesz órája!
- Még nem végeztünk! - sarkon fordult és elment. Én a helyemre mentem és vártam a csengőt.

/Tiffani szemszöge/

Még mindig nem jöttem rá, mit akart ezzel Chad. Egész ebéd alatt ezen törtem a fejem, de semmi. Egy épkézláb ötletem nem volt. Akárhogy is, de mennem kell angolra. Elköszöntem a többiektől és elmentem angolra. Bementem és amikor megláttam, hogy az egész osztályban egyetlen egy üres hely van, majdnem megfordultam és kimentem. Most már tudtam miért mondta ezt Chad! Leültem és vártam a szökőárat, hogy a nyakamba zúduljon és elmossa az órát, de semmi. Se szökő ár, se tornádó, semmi természet feletti jelenség. Pechem van.
- Szia! Maggie Colman -fordult felém. Minden Colman engem szúr ki? - Te pedig Tiffani, igaz?
- Igen! - mondtam. A hangom nem volt épp a beszélő képes, így megköszörültem a torkom. - Honnan tudtad?
Ez elég, hülye kérdés. Csak nem a két bátyától? Hülye vagy Tif ismerd el.
- Kis szívem itt mindenki tudja! - nyúlt hozzám, de gyorsan el is kapta a kezét. A bőre ugyan olyan hideg, mint Chad-é. Ez valami családi vonás? - Ja, amúgy meg ott van Chad és Ryan is.
- Jaja! - helyeseltem.
- Ne haragudj Ryan miatt, elég hülye szegény. - nevetett. Igen elég megállni nevetés nélkül. Én is nevetni kezdtem. - Nem tudom, hányszor lett fejre ejtve kiskorába, de legalább tízszer. Majd megkérdezem anyát.
- Nem tudom, miért csináltok ekkora ügyet belőle, hiszen csak a nevem kérdezte. - tényleg nem volt semmi, csak, hogy bemutatkoztunk. Ez nem nagy ügy.
- De naiv vagy! - nézett rám - Már bocs! De Ryan tegnap nem csak a neved akarta tudni, hanem amolyan Ryan féle tetszett végzett rajtad, csak, hogy mennyire vagy nyílt meg ilyenek. Szóval ezért lehet, hogy most bocsánatot kérünk.
- Világos! Akkor ez egy Ryan féle hülye terv.
- Ja, az! - Maggie-vel egész órán jól el voltunk. Beszélgettünk és nevettünk. Vége az órának, fellélegeztem és megkönnyebbültem, hogy vége a napnak. Nagy hévvel mentem a kocsim felé, amikor megint egy alakot láttam
támaszkodni neki. Ezúttal az utolsó Colman volt az. Mi van náluk ki van rakva a hűtőre, hogy mikor ki mutatkozik be nekem? Felváltva nyomják?
Odamentem, mintha nem is lenne ott, kinyitottam a kocsit és nekitámaszkodtam a kinyitott kocsiajtónak.
- Hogy hívnak? - kérdezte és komor képpel rám nézett.
- Van 3 testvéred és ők már mind tudják, te miért nem kérdezed meg?
- Nem ezt kérdeztem! - nézett maga elé. Depis vagy mi?
- Tiffani Pellinkton! - mondtam ki.
- Kevin Colman! - mutatkozott be!
- Örvendek! Ennyi volt? Csak mert a bátyáddal is eljátszottam ezt tegnap.
- Miért jöttél ide? Ebbe a városba?- nem tetszik neki, hogy itt vagyok?
- Bonyolult.
- Talán annyira mégsem. - fordult velem szembe és könyökkel támaszkodott.
- Költözés! - ennyit mondtam és beszálltam. Beindítottam a motort és eljöttem, még mielőtt kifaggat teljesen.
Eszembe jutottak a régi dolgok és könny csorgott a szemembe. Elhomályosodott a kép és nem láttam merre megyek. Kocsikerék csikorgást hallottam. Nem az enyém volt az biztos. Erre satu fékeztem és tisztább lett a kép. A biztonsági öv felsértette a karom és vérzett is. Fájt, ahhoz képest, hogy egy vacak öv csinálta. Kinyitódott mellettem a kocsi ajtó és Chad állt ott.
- Minden oké? - aggodalmaskodott. - Jól vagy?
- Persze! Karcolásmentes. - takartam el a kezemmel a sebet. Óvatosan levette és megrázta a fejét. - Ez semmiség, csak egy kis karc.
- Kev! - ordított, mire Kevin ott termett. Rátette a kezét a sebre mire az mintha ott se lett volna eltűnt.
- Hogy a? - nem tudtam tovább beszélni mert Chad keze a számra tapadt.
- Szívesen! - mosolygott.
Beültek a kocsiba és elhajtottak, de olyan sebességgel, hogy fél perc múlva semmit nem láttam belőlük. Mereven álltam a kocsim mellett. Hogy lehetséges ez?