Sziasztok!
Örüljetek, csak mert 2 fejit is felraktam egy este alatt, ami hatalmas nagy szó. Csak miattatok voltam fent egyig. 30.-án utazok. Azaz ma! 9.-én jövök vissza addig érjétek be ennyivel! Mindenkinek szép napokat!
Puszi Dalma
2010. július 30., péntek
4. fejezet: Veszélyes szemezés
Reggel éles fejfájással keltem. Bizonyára nem aludtam eleget. Jó volt az újonnan rendezett szobámba felkelni. Gyorsan felkeltem, csak mert már nagyon szerettem volna egy jót fürdeni. Beálltam a zuhany alá és megengedtem a meleg vizet. Legalább 10 percig álltam mereven és vártam, hogy a melegség minden egyes porcikámba eljusson. Amikor már kezdett égetni a víz, egy kicsi hideg vizet engedtem hozzá és neki láttam a fürdésnek. Majd fél óra fürdés után, úgy néztem ki, mint egy 60 éves. A kezemen a bőr megpuhult. A hajamat is sokszor átmostam már. Majd kinyúltam a törölközőmért és megtörölköztem. Magamra csavartam és átmentem a gardróbba, hogy valami ruhát keressek. A fehérnemű már rajtam volt. Körbenéztem és ekkor egy rövid térdig érő fekete nadrágot pillantottam fel. Kivettem és rájöttem ez az a nadrágom, amit már legalább fél éve keresek és most meg lett. Nekem se kellett több magamra kaptam. A felsővel nem vacilláltam sokat. Egy mintás lila felsőt vettem fel. Kicsit hosszabb és az alja gumis, így tökéletesen passzolt a csípőmön. Zoknit vettem fel és lementem, hogy köszönjek az ősöknek. Ezen jót nevettem. Lementem és megcsodáltam a nappalit. Milyen szép, nem is tudom ki csinálta! – nevettem saját viccemen.
- Sziasztok. – adtam puszit Amy-nek.
- Szia! – mindig örült, amikor felkeltem. Megkerültem a bárpultot és anyának is adtam egy puszit, aki éppen a gáztűzhelynél főzte az ebédet. Ebéd? Már? Mennyi az idő? - Megkerestem a faliórát és láttam, hogy már 10:36 van. A szokványos időpont, amikor fel szoktam kelni. Apa a tv előtt ült és nézett valamit.
- Szia! – köszönt anya is. – Kávé?
- Jöhet, – mosolyogtam – hogy aludtál hugi? – kérdeztem Amy-től. Megfordultam és rákönyököltem az asztalra.
- Jól! – válaszolt. Imádom a húgom. Annyira aranyos. – és te?
- Én is jól aludtam, csak keveset.
- Az nem jó – rázta a fejét.
- Hát nem – mosolyogtam. Visszafordultam anyához. Épp elkészült a kávémmal. A kezembe nyomta. – köszi.
- Nincs mit – megfogtam a bögrém és leléptem a lépcsőkön. Odamentem apához és leültem mellé.
- Szia!
- Szia, kicsim – nyomott egy puszit a vizes hajamba. – hogy aludtál?
- Elég jól és te?
- Mint akit leütöttetek. – nevetett és én is vele együtt nevettem. Átkarolta a vállam én pedig neki dőltem, így néztük tovább a tv-t. Valami Bud Spencer-es film volt. Apa kedvence. Ilyenkor órákat dekkolt a tv előtt. Hát én is bekapcsolódtam a filmnézésbe. Pár perc múlva Amy felült a kanapéra mellém és megfogta a kezemet, így néztük tovább a filmet. Anya negyed egy körül szólt, hogy ebéd. A filmnek fél egykor lett vége. Mind annyian leültünk az étkezőasztalhoz és anya felszolgálta az ebédet. Sült hús és krumpli püré. Csinált hozzá görögsalátát feta sajttal. A kedvencem. Ez volt a kedvencem a saláták közül. Ebből egy jó nagy adagot mindig meg tudtam enni, amikor anya csinált. Persze attól függ, hogy mit ettünk hozzá. Az ebéd után anyával elpakoltuk az ebédet és segítettem leszedni a tányérokat. Apa és Amy visszaült a tv elé.
- Anya – álltam mellé, míg ő az edényeket rakta be a gépbe. – Elmehetek délután?
- Hova akarsz menni? – csodálkozott anya.
- Csak megnézni a város, hogy milyen.
- Szó sem lehet róla. – hallottam anya hangján, hogy semmi esélyem arra, hogy elmenjek, de azért tovább próbálkoztam.
- De miért? – háborodtam fel.
- Mert nem ismered, és bármi baj történhet veled.
- Ezért szeretném egy kicsit feltérképezni.
- Hát – anya erősen két fal közé került. Csak mert ott volt benne az anyai aggodalom, mást, részt meg tudta, hogy igazam van. Ahhoz, hogy elmehessek csak egy kicsi győzködés kell.
- Légyszi. – vettem be a titkos fegyver, a kiskutyaszemeket. Bár én sose tudtam, így nézni, de valahogy anyát mindig meghatotta.
- Jó, de vigyázz magadra.
- Köszi! – rohantam fel az emeletre egy cipőért.
Egy fehér, egyszerű tornacipőt vettem fel. Felkaptam a telefonom és a kulcsokat és kirohantam az ajtón. Útközben kiáltottam egy, sziasztok-át. Bepattantam a kocsiba és beindítottam. Elindultam és én egyenesen az erdők felé vettem az irányt. A város egyáltalán nem érdekelt endem, de ha azt mondom, anyának az erdőbe megyek akkor már ott elástam volna magam nála. Esélyem se lett volna arra, hogy eljöjjek otthonról. Ráfordultam egy földútra. Mentem egy kis ideig, de utána, amikor láttam egy kis ösvényt a fák között leparkoltam. Kiszálltam és beindultam az erdő belsejébe. Lassan mentem a vizes avaron, nehogy elcsússzak. Egyre jobban haladtam befelé. Amikor annyira bent voltam már, hogy ha hátra néztem, nem láttam a kiutat egyre óvatosabban kezdtem járni. Megcsúsztam egy vizes faágon és elcsúsztam.
- Á – sikítottam egyet. Az egész erdő az én hangomtól zengett. Lehorzsoltam a térdem. – állapítottam meg a sérülésem - Megfogtam egy fát és felálltam.
Halvány fényt láttam, így közelebb mentem. Mi lehet az? – kíváncsiskodtam. Tovább mentem. Egy kicsi rét volt a fák között. A szélén jártam, amikor a lába a földbe gyökerezett. Tovább akartam menni, de a lábam nem mozdult. Na, mi van már? Mozdulj! – parancsoltam, de a lábam nem mozdult. Körbe néztem vajon miért nem mozdul. Nem láttam semmi mást, mint egy hatalmas fehér tigrist. Egy tigris? – jutott el az agyamig. Te jó Isten! Egy tigris. Egy tigris áll velem szemben és engem néz, én pedig őt. Egyenesen a szemébe. Próbáltam visszaemlékezni mit mondtak biosz órán még alsóba. Azt hiszem, azt, hogy soha ne nézzünk bele semmilyen állat szemébe, mert azt kihívásnak fogja venni. Hát akkor én mindjárt meghalok, csak mert én egyenesen a szemébe nézek. Az olvadt csoki szemébe. Várj! Tigris! Kék szem! Ennek nem! Barna! Mi van? – gondoltam át mindent alaposan. Majd pár perc múlva egy másik tigris kiugrott a fák sűrűjéből, a másik tigrisre. Látszólagosan csak játékból, de én megijedtem.
- Á – ordítottam, mire a másik tigris is ledermedt.
Felém fordult és engem nézett. Nem voltam támadó állásba, de én alaposan rettegtem. Nem álltam még tigrissel szemben, csupán az állatkertbe, de akkor se szemeztem még vele. Igazán a halálom határán álltam. Lassan araszolni kezdtem hátra. Két méteraraszolás után, úgy döntöttem ideje belekezdeni a szaladásba. Tigris elől menekülni elég veszélyes, csak mert biztos, hogy utánad ered és akkor üldözőbe vesz és az esély, hogy túléled, elég erősen súrolja a nullát. Engem nem érdekelt, csak rohantam. Valahol az út végén elestem, de csak a ruhám lett koszos. Nem érdekelt. Elértem a kocsim és azonnal beszálltam. Lezártam a biztonsági zárat. Mennyi ideig tart bejutni két tigrisnek egy lezárt kocsiba? – nem volt a leg megfelelőbb ötlet a biztonságra. Csak ültem és lihegtem a volán mögött, átgondolva az előző fél óra eseményét. Annyira hihetetlen volt, hogy találkoztam két tigrissel. Nem estek nekem, hogy megegyenek, és amikor rohanni kezdtem, nem rohantak utánam. Nem voltak épp szokványos tigrisek. Ráadásul az egyiknek, barna volt a szeme. A másiknak meg üvegkék színű. Talán ez az, ami épp fogva tartott a tekintetem. Beraktam a gyújtáselosztóba a kulcsot és indítani kezdtem. Bárhogy is legyen, ez nem volt egy szokványos erdei séta.
Száguldoztam hazafelé a majdnem teljesen kihalt utcákon. Amikor megpillantottam a sulit. Na, legalább már tudok mondani anyáéknak valami használható dolgot is, nem csak azt, hogy anya láttam két tigrist. Lefékeztem a ház előtt és bementem. Felmenni készültem, amikor meghallottam anya hangját a hátam mögött.
- Na, milyen volt? – kíváncsiskodott.
- Jó nagyon – hazudtam könnyedén, bár nem voltam valami meggyőző – láttam a sulit.
- Értem! Éhes vagy?
- Nem köszi! Fáradt vagyok, inkább alszok egyet.
- Hát jó! Jó éjt! – láttam anyán, hogy nem hitt nekem.
- Neked is – ásítottam, csak, hogy hatásosabb legyek.
Felértem a szobámba és épp be akartam zárni az ajtót, amikor meghallottam apa hangját.
- Minden rendben vele? – kérdezte anyától.
- Igen. Csak annyira zavart volt az arca. – anya rátapintott a lényegre.
- Biztos csak fáradt. Húzós volt ez a hét, mindenkinek. Gyere mennyünk aludni.
- Rendben – indultak fel a lépcsőn. Gyorsan bezártam az ajtót és fürdővizet engedtem. Belemásztam a jó meleg vízbe, ami tele volt habbal. Ekkor éreztem, hogy valami nagyon csíp. Ránéztem és megláttam a sebem, ami nem volt épp a legszebb, Nem volt mély, csak a felső rétegek jöttek fel. Nem foglalkozva ezzel, beleraktam a vízbe. Legalább egy órát áztattam magam, közben végig gondolva a délután történteket. Sehogy se bírtam felfogni mi történt az erdőbe. Észre se vettem mennyire kihűlt a víz. Gyorsan kipattantam és megtörölköztem. Magamra kaptam a pizsamámat és bebújtam a takaró alá. Az erkély ablakán igaz be volt húzva a függönyöm, amit nem rég vettünk, de a másikon nem. Tökéletes rálátásom volt a Holdra. Nagyon szép. Nagyon kimerült voltam, így könnyen elaludtam.
- Sziasztok. – adtam puszit Amy-nek.
- Szia! – mindig örült, amikor felkeltem. Megkerültem a bárpultot és anyának is adtam egy puszit, aki éppen a gáztűzhelynél főzte az ebédet. Ebéd? Már? Mennyi az idő? - Megkerestem a faliórát és láttam, hogy már 10:36 van. A szokványos időpont, amikor fel szoktam kelni. Apa a tv előtt ült és nézett valamit.
- Szia! – köszönt anya is. – Kávé?
- Jöhet, – mosolyogtam – hogy aludtál hugi? – kérdeztem Amy-től. Megfordultam és rákönyököltem az asztalra.
- Jól! – válaszolt. Imádom a húgom. Annyira aranyos. – és te?
- Én is jól aludtam, csak keveset.
- Az nem jó – rázta a fejét.
- Hát nem – mosolyogtam. Visszafordultam anyához. Épp elkészült a kávémmal. A kezembe nyomta. – köszi.
- Nincs mit – megfogtam a bögrém és leléptem a lépcsőkön. Odamentem apához és leültem mellé.
- Szia!
- Szia, kicsim – nyomott egy puszit a vizes hajamba. – hogy aludtál?
- Elég jól és te?
- Mint akit leütöttetek. – nevetett és én is vele együtt nevettem. Átkarolta a vállam én pedig neki dőltem, így néztük tovább a tv-t. Valami Bud Spencer-es film volt. Apa kedvence. Ilyenkor órákat dekkolt a tv előtt. Hát én is bekapcsolódtam a filmnézésbe. Pár perc múlva Amy felült a kanapéra mellém és megfogta a kezemet, így néztük tovább a filmet. Anya negyed egy körül szólt, hogy ebéd. A filmnek fél egykor lett vége. Mind annyian leültünk az étkezőasztalhoz és anya felszolgálta az ebédet. Sült hús és krumpli püré. Csinált hozzá görögsalátát feta sajttal. A kedvencem. Ez volt a kedvencem a saláták közül. Ebből egy jó nagy adagot mindig meg tudtam enni, amikor anya csinált. Persze attól függ, hogy mit ettünk hozzá. Az ebéd után anyával elpakoltuk az ebédet és segítettem leszedni a tányérokat. Apa és Amy visszaült a tv elé.
- Anya – álltam mellé, míg ő az edényeket rakta be a gépbe. – Elmehetek délután?
- Hova akarsz menni? – csodálkozott anya.
- Csak megnézni a város, hogy milyen.
- Szó sem lehet róla. – hallottam anya hangján, hogy semmi esélyem arra, hogy elmenjek, de azért tovább próbálkoztam.
- De miért? – háborodtam fel.
- Mert nem ismered, és bármi baj történhet veled.
- Ezért szeretném egy kicsit feltérképezni.
- Hát – anya erősen két fal közé került. Csak mert ott volt benne az anyai aggodalom, mást, részt meg tudta, hogy igazam van. Ahhoz, hogy elmehessek csak egy kicsi győzködés kell.
- Légyszi. – vettem be a titkos fegyver, a kiskutyaszemeket. Bár én sose tudtam, így nézni, de valahogy anyát mindig meghatotta.
- Jó, de vigyázz magadra.
- Köszi! – rohantam fel az emeletre egy cipőért.
Egy fehér, egyszerű tornacipőt vettem fel. Felkaptam a telefonom és a kulcsokat és kirohantam az ajtón. Útközben kiáltottam egy, sziasztok-át. Bepattantam a kocsiba és beindítottam. Elindultam és én egyenesen az erdők felé vettem az irányt. A város egyáltalán nem érdekelt endem, de ha azt mondom, anyának az erdőbe megyek akkor már ott elástam volna magam nála. Esélyem se lett volna arra, hogy eljöjjek otthonról. Ráfordultam egy földútra. Mentem egy kis ideig, de utána, amikor láttam egy kis ösvényt a fák között leparkoltam. Kiszálltam és beindultam az erdő belsejébe. Lassan mentem a vizes avaron, nehogy elcsússzak. Egyre jobban haladtam befelé. Amikor annyira bent voltam már, hogy ha hátra néztem, nem láttam a kiutat egyre óvatosabban kezdtem járni. Megcsúsztam egy vizes faágon és elcsúsztam.
- Á – sikítottam egyet. Az egész erdő az én hangomtól zengett. Lehorzsoltam a térdem. – állapítottam meg a sérülésem - Megfogtam egy fát és felálltam.
Halvány fényt láttam, így közelebb mentem. Mi lehet az? – kíváncsiskodtam. Tovább mentem. Egy kicsi rét volt a fák között. A szélén jártam, amikor a lába a földbe gyökerezett. Tovább akartam menni, de a lábam nem mozdult. Na, mi van már? Mozdulj! – parancsoltam, de a lábam nem mozdult. Körbe néztem vajon miért nem mozdul. Nem láttam semmi mást, mint egy hatalmas fehér tigrist. Egy tigris? – jutott el az agyamig. Te jó Isten! Egy tigris. Egy tigris áll velem szemben és engem néz, én pedig őt. Egyenesen a szemébe. Próbáltam visszaemlékezni mit mondtak biosz órán még alsóba. Azt hiszem, azt, hogy soha ne nézzünk bele semmilyen állat szemébe, mert azt kihívásnak fogja venni. Hát akkor én mindjárt meghalok, csak mert én egyenesen a szemébe nézek. Az olvadt csoki szemébe. Várj! Tigris! Kék szem! Ennek nem! Barna! Mi van? – gondoltam át mindent alaposan. Majd pár perc múlva egy másik tigris kiugrott a fák sűrűjéből, a másik tigrisre. Látszólagosan csak játékból, de én megijedtem.
- Á – ordítottam, mire a másik tigris is ledermedt.
Felém fordult és engem nézett. Nem voltam támadó állásba, de én alaposan rettegtem. Nem álltam még tigrissel szemben, csupán az állatkertbe, de akkor se szemeztem még vele. Igazán a halálom határán álltam. Lassan araszolni kezdtem hátra. Két méteraraszolás után, úgy döntöttem ideje belekezdeni a szaladásba. Tigris elől menekülni elég veszélyes, csak mert biztos, hogy utánad ered és akkor üldözőbe vesz és az esély, hogy túléled, elég erősen súrolja a nullát. Engem nem érdekelt, csak rohantam. Valahol az út végén elestem, de csak a ruhám lett koszos. Nem érdekelt. Elértem a kocsim és azonnal beszálltam. Lezártam a biztonsági zárat. Mennyi ideig tart bejutni két tigrisnek egy lezárt kocsiba? – nem volt a leg megfelelőbb ötlet a biztonságra. Csak ültem és lihegtem a volán mögött, átgondolva az előző fél óra eseményét. Annyira hihetetlen volt, hogy találkoztam két tigrissel. Nem estek nekem, hogy megegyenek, és amikor rohanni kezdtem, nem rohantak utánam. Nem voltak épp szokványos tigrisek. Ráadásul az egyiknek, barna volt a szeme. A másiknak meg üvegkék színű. Talán ez az, ami épp fogva tartott a tekintetem. Beraktam a gyújtáselosztóba a kulcsot és indítani kezdtem. Bárhogy is legyen, ez nem volt egy szokványos erdei séta.
Száguldoztam hazafelé a majdnem teljesen kihalt utcákon. Amikor megpillantottam a sulit. Na, legalább már tudok mondani anyáéknak valami használható dolgot is, nem csak azt, hogy anya láttam két tigrist. Lefékeztem a ház előtt és bementem. Felmenni készültem, amikor meghallottam anya hangját a hátam mögött.
- Na, milyen volt? – kíváncsiskodott.
- Jó nagyon – hazudtam könnyedén, bár nem voltam valami meggyőző – láttam a sulit.
- Értem! Éhes vagy?
- Nem köszi! Fáradt vagyok, inkább alszok egyet.
- Hát jó! Jó éjt! – láttam anyán, hogy nem hitt nekem.
- Neked is – ásítottam, csak, hogy hatásosabb legyek.
Felértem a szobámba és épp be akartam zárni az ajtót, amikor meghallottam apa hangját.
- Minden rendben vele? – kérdezte anyától.
- Igen. Csak annyira zavart volt az arca. – anya rátapintott a lényegre.
- Biztos csak fáradt. Húzós volt ez a hét, mindenkinek. Gyere mennyünk aludni.
- Rendben – indultak fel a lépcsőn. Gyorsan bezártam az ajtót és fürdővizet engedtem. Belemásztam a jó meleg vízbe, ami tele volt habbal. Ekkor éreztem, hogy valami nagyon csíp. Ránéztem és megláttam a sebem, ami nem volt épp a legszebb, Nem volt mély, csak a felső rétegek jöttek fel. Nem foglalkozva ezzel, beleraktam a vízbe. Legalább egy órát áztattam magam, közben végig gondolva a délután történteket. Sehogy se bírtam felfogni mi történt az erdőbe. Észre se vettem mennyire kihűlt a víz. Gyorsan kipattantam és megtörölköztem. Magamra kaptam a pizsamámat és bebújtam a takaró alá. Az erkély ablakán igaz be volt húzva a függönyöm, amit nem rég vettünk, de a másikon nem. Tökéletes rálátásom volt a Holdra. Nagyon szép. Nagyon kimerült voltam, így könnyen elaludtam.
2010. július 29., csütörtök
3. fejezet: Takaríts és Rendezkedj
Anyával belevetettük magunkat a munkába. Fogalmunk nem volt, hogy hol kezdhetnénk. Nem lesz egyszerű, de ezt már előre tudtuk. Mikor megláttuk az étkező asztalt, gyorsan megfogtuk és a helyére raktuk. Egy rongyot kerestünk és letakarítottuk. A székekről is levettük a fóliát, és alaposan áttöröltük. Épp a kedvenc számunk, jött. Lady Gaga – Alejandro. Anyával énekelni kezdtük.
- She’s got both hands in her pockets. And she wont look at you, won’t look at you… – énekeltük a szöveget. Bár az énekléstől elég messze állt. A következő résznél visszakapcsolódtam – You know that i love you boy. Hot like Mexico rejoice… - itt nem bírtam tovább. Kitört belőlem a nevetés. Amikor a zene, egy olyan részhez ért, amit már én is jobban tudtam, énekelni kezdtem. Pontosabban a refrénhez – Don’t call my name. Don’t call my name, Alejandro. I’m not your babe. I’m not your babe, Fernando. Don’t wanna kiss, don’t wanna touch. Just smoke my cigarette and hush. Don’t call my name. Don’t call my name, Roberto. Alejandro, Alejandro. – énekeltünk tovább – Ale – ale – jandro. Ale – ale – jandro. – az egész dalt tudtuk kívülről. Ez volt most a kedvencünk. Imádom Lady Gaga-t. Egy olyan száma nem volt még, ami ne tetszett volna. Na és jött a következő kedvenc. Lady Gaga – Love Game. Majd tovább a kedvencek.
Az asztalt megcsináltuk a székekkel együtt. Majd áttértünk a nappalira. A kanapét a fal felé fordítottuk és vele szembe felraktuk a plazma tv-t. A tv mellé a képeket. A kanapé mind két oldalára egy-egy fotelt. Középre a szőnyeget és arra rá az üveglapos dohányzó asztalt. Felsepregettünk és felmostunk. A virágokat elhelyeztük a párkányon. Annyi virágunk volt, hogy egy virágbolt megirigyelhette volna. 10-re készen is voltunk. Rendesen pörögtünk, meg állás nélkül csak pakoltunk. A konyha következett. Kiszedtük a poharakat a csomagolásból és beraktuk a polcba. A tányérokról levettük a fóliát és azt is beraktuk. Az evőeszközöket kivettük a dobozból és beraktuk a fiókba. Felkerült a falra a fűszertartó. Só, bors, paprika. A többit a tűzhely melletti polcban helyeztük el. Cukor, vegeta, fahéj és sorba minden mást. A fakanáltartót a pultra. A tálcát és a szokványos poharakat is. Apa meghozta, amit anya összeírt. Gyorsan beraktunk mindent a hűtőbe és a fagyasztóba. Alig 10 perc alatt meg is telt. A konyhával délre készen is lettünk, majd anyával összeütöttünk valami ebédet, csak mert még egy falatot sem ettünk ma. A leggyorsabb, ami laktató az a spagetti. Az edénybe vizet és sót, majd amikor az felfőtt belerakjuk a tésztát. Közben a szószhoz kell, darált hús, spagetti por, ketchup és majonéz. Egy kicsi víz, hogy folyékony legyen és kész is. Ezt felrakjuk főni. A bárpultnál ettünk. Amíg mi anyával az ebédet csináltuk, apa a falra felfúrta a hiányzó dolgokat.
- Ebéd! – kiáltottam, hogy mindenki meghallja. Amy odajött, de nem tudott fel ülni a bárszékekre, így odamentem és felraktam. Míg kiszedtem anyának, apának és magamnak a spagettit, anya az Amy-ét fújta, hogy hűljön egy kicsit. Amikor úgy gondolta elég lesz, odatolta az orr elé a tányért. Én is odaraktam anya elé.
- Köszönöm!
- Szívesen! – és mind annyian falatozni kezdtük anya isteni főztjét.
Befejeztük az evés és beraktuk a mosogatóba a tányérokat.
- Indulhatunk? - kérdezte apa.
- Előbb talán felvenném a nadrágom! – nem tudtam még átöltözni. Így abban a ruhában mentem, amiben idefele is utaztam. Nem akartam ezt felvenni, legszívesebben lezuhanyoztam volna, de még nem tudtam. Felvettem egy pulcsit, amit még az induláskor raktam a kocsiba, ha esetleg itt hideg lenne. És jól is jött, csak mert elég csípős volt kint a levegő. Felvettem a táskám és apa kocsijához mentünk. Amikor együtt utazott a család, ez volt a családi kocsi. Anyuék előre, én pedig Amy-vel hátra ültem be.
Elindultunk. Most, hogy nem én vezettem, sokkal inkább tudtam a tájra figyelni. Annyira más, annyira új! Egyszer arra lettem figyelmes, hogy megálltunk, ez ébresztett fel a bámészkodásból. Egy hatalmas áruház előtt álltunk. Na, jó nem is volt olyan hatalmas. Los Angelesben a többi áruház mellett fel se tűnt volna senkinek, de itt kitűnt a tájból. Anyáék bevásárlókocsit ragadtak és bementünk. Szőnyegek, falfestékek, gyertyák, mécsesek, párnák, díszpárnák és még ezernyi apróság volt odabent, ami szebbé tudta tenni a lakást. Elindultunk a sorok között. Először a nappaliba kerestünk képkeretet. Meg is volt. Kicsi, közepes nagy. Minden féle méretben. Anyáék kiválasztották, hogy milyenek kellenek és tovább mentünk. Gyertyák! Hát én itt leparkolok! Nagyon szerettem a gyertyákat. Imádom őket, annyira szép a fényük. Anya is vett gyertyát. A nappaliba, hosszú bordó színűt. Két darabot az étkezőasztalra. A kandalló feletti kis párkányra egy ezer darabos mécsest. Én halványsárga színűeket vettem. Tudtommal az jól passzol a világos lilához. A fürdőbe türkiz kéket. Illatos gyertyákat majd a polcomra vettem, amit itt fogunk kinézni nekem. A gyertyákhoz gyertyatartót kerestünk. Kétpercnyi nézelődés után meg is lett. Anya a nappaliba a kandallóra, kicsi korongszerű alátéteket tett be a kocsiba. Az étkezőasztalra, hosszú ezüstszínű tartót. Mint a filmekben, a gazdag házakban, amikor a férj az asztal egyik végén ül, a feleség meg az asztal másik végén és köztük vannak ilyen gyertyák. Én ugyan olyan alátétet vettem a fürdőbe, mint ami a kandallón is lesz, csak nekem fehérbe. A többi gyertyám, direkt nem folyós. Így ezt a rész hamar letudtuk. A díszpárnák felé vettük az irányt. Kicsi lapos párnák kellenek a nappaliba, hogy le lehessen ülni a párkányra. Meg is találtuk. Lapos, kerek egyszínű, bordók. Vettünk vagy legalább húsz darabot. Utána nekem kerestünk a fenti ablakhoz párnát, hogy puha dolgon üljek. Meg is lett. Halvány narancssárga színe volt. Ahhoz kerestünk még díszpárnát. Fehéret, halványkéket, narancssárgát, zöldet. Különböző méretekben. Az ágyamra is akartam, de mivel sose szoktam beágyazni, így nem lenne rá szükségem. A nappaliba is megtaláltuk a fekete bőrkanapéhoz a tört fehér párnákat. Majd áttértünk az ágytakarókhoz. Nekem kéket vettünk anyáéknak meg barnát. A polcokhoz mentünk. Nekem kellett egy éjjeli polc a falra. Keresgetés közben megakard a szeme egy rendkívüli darabon. A széle le volt görbítve, pont, mint egy szív fele. Odamentem és megemeltem. Nem volt nehéz. Közelebbről is szemügyre vettem és ekkor láttam csak benne a szívecskét. A fába ki volt hagyva mind a két oldalán egy fél szív másik része, így megalkotva egy szívet. Ha felülről nézzük, akkor a két végén látjuk a szívet, de ha alulról megnézzük, rendesen látjuk a két szívet. Azonnal megtetszett és nem is keresgéltem tovább. Megfogtam és beraktam a kocsiba. Már csak a lámpák maradtam hátra. Anya azt akarta, hogy az íróasztalomon legyen lámpa, amit majd tanuláskor használok, de mondtam, hogy én nem szoktam asztalnál tanulni. Én mindig az ágyamon tanulok. Ülve vagy fekve. Hassal vagy háttal, törökülésbe vagy kinyújtott lábbal. Mikor, hogy tartja a kedvem. Én az íróasztalt csak a könyveim tárolására használom, meg hogy minden lomot rárakjak. Egy egyszerű fekete lámpát vettünk, bár értelmét nem láttam. Szerettem volna egy olyan lámpát, ami az éjjeli polcomon lehet és bevilágítja az egész szobát. Nézelődtem, hátha találok valamit. Amikor a szemem megállt egy lámpán. Pont nekem való. Tökéletes lesz a kis zugomhoz. Egy kókusz héj kinézetű lámpa, ami egyszerű falapocskákból volt összerakva, mint egy kis kosár. Abba az égő, de az nem látszik ki, így olyan mintha az a kókusz kinézetű kosár világított volna. Két darab volt már csak belőle, gyorsan felkaptam és beraktam. A függönyök maradtak, már csak hátra. A nappaliba hosszú, földig érő függönyt kerestünk. Meg is volt. Egyszerű, semmi csicsa, csak egy selyem, fehér függöny. Pontosabban nem egy, hanem hat. Ugyanis annyi üveg volt. Nekem kerestünk az erkélyhez. Fakó citromsárga színűt, aminek az anyaga félselyem volt. Akkor szerettem bele ebbe a nagy függönyökbe, amikor, de ne nevesetek ki, a Narnia Krónikáiba a kislány, Lucy az üres szobában megtalálja a szekrényt, és arról lehúzza a függönyt. Amy-nek pedig egyszínű halvány rózsaszínt muszlin anyagút vettünk.
- Minden megvan? – gondolkozott anya.
- Igen, azt hiszem, mindent megvettünk, amit megbeszéltünk.
- Hát akkor mennyünk fizetni. – tolta anya a kocsit.
Odaértünk a pénztárhoz és a pénztárosnő szeme elkerekedett. Jót nevettem rajta. Egyesével mindent áthúzott a vörös fényen, mi pedig visszapakoltunk a kocsiba. Apa kifizette és kiléptünk az áruházból. Kivettem a telefonom a táskámból, csak, hogy megnézzem hívott-e valaki. Oldalt megnyomtam a felold gombot és nagy szerencsémre nem hívott senki. Csak mert akkor biztos, az lett volna, hogy miért nem vetted fel? Talán nem akarsz velem beszélni? ... A szokásos. Nagy meglepetésemre már 3 óra volt. Akkor nem több mint 2 és fél órát töltöttünk itt? Nem tűnt annyinak. Bárhogy is volt, irány haza pakolni. Anyáék mindent beraktak a csomagtartóba. Becsúsztattam a lapos telefonom a zsebembe és beszálltam. Hazaérve azonnal kipakoltunk a kocsiból. A nappalit anya rám bízta, hogy rendezkedjek, ahogy akarok, neki úgyis tetszeni fog. Na, nekem se kellett több. Azonnal elindult az agyam, hogy-hogy lehetne rendezni a dolgokat. Legalább ötször pakoltam át mindent mire úgy döntöttem, hogy elég jól sikerült. Bementem a lenti fürdőbe, hogy megmossam a kezem. A fürdőből csak úgy áradt a tisztítószer szaga. Ezek szerinte anya itt járt és mindent lefertőtlenített, alaposan. Akkor most már biztos a vendégszobát csinálja. Bementem és elcsodálkoztam. Mennyi ideig rendezkedtem kint, hogy anya ennek is már a végére ért? Az utolsó simításokat csinálta. Ránéztem a telefonomra 16:06. Szóval akkor háromnegyed órát? Ez szörnyű.
- Befejezted a nappalit? – nevetett anya. Bizonyára belenézett, amikor pakoltam és észrevette, hogy mindent másik helyre raktam.
- Igen! Amúgy meg tudod, milyen maximalista vagyok az ilyen dolgokban.
- Tudom – nyomott egy puszit a homlokomra és kiment az ajtón.
- Na, hogy tetszik? – mentem ki utána.
- Nagyon szép lett – ámuldozott anya. – nagyon ügyes vagy.
- Nekem is tetszik – büszkélkedtem.
- Akkor miért vagy még itt? – nem értettem mit akart ezzel mondani. Zavartan ránéztem. – Miért nem pakolod a saját szobád?
- Ja! – és már fel is rohantam a szobámba, kezemben a laptoppal.
Bekapcsoltam és zenét kezdtem hallgatni rajta. Most szabadjára engedtem a fantáziám. És nem foglalkoztam semmivel csak rendezkedtem. Ahogy bejöttem az ajtón, rögtön szembe az ágyam – húztam oda. Így most az oldala volt felém. – Mellé a két éjjeliszekrény – odaraktam. Nem volt nagy. Csak egy fiók volt meg egy kisajtó. Vele szembe az íróasztal, szék és a lámpa – ráztam a fejem – a fölösleges lámpa – raktam az asztalra és ledobtam a vezetéket. – A fotel a sarokba – Nagy nehezen odatoltam. Ez csak arra volt jó, hogy a tiszta ruhám oda ledobjam, vagy épp a váltóruhámat. A szőnyegemet leraktam az ágyam végébe. Inkább a parkettát szerettem, így nem volt nagy. Az ablakhoz raktam a párnákat. Nagyon jól megcsináltam. Most ezt nem azért, hogy fényezzem magam, de nekem nagyon tetszett. Ledőltem az ágyra, csak, hogy megpihenjek, hiszen még csak hat óra lesz három perc múlva. Egy nagyot ásítottam és tudtam, hogy innen nem fog menni a pakolás. Nem is erősködtem a fennmaradásért. Őrültem, hogy kényelmes, puha dolgon fekszek és nekem se kellett más. A teljes köd pillanatok alatt zuhant rám.
Reggel nem keltem valami boldogan. Legalábbis nem voltam olyan fitt, mint tegnap reggel. A tudat, hogy még pakolnom kell, nem volt annyira jó. Nem azért mert tényleg szerettem ezt csinálni, de azért jó lett volna már túl lenni rajta. Felkeltem és az egyik dobozban elestem, így beleültem a másikba, ami beszakadt.
- Hát ez csodás – zsörtölődtem korán reggel.
Lövésem nem volt az időről. Még nem tudtam magam beállítani az itteni órára. Nem mintha, eltért volna a Los Angeles-itől, csak mégis. Azért, mert ha borult eget látok, abból még nem jövök rá, hogy most nappal van, vagy éjszaka. Vergődtem egy kicsit mire ki tudtam szállni a dobozból, de szerencsém volt, mert pont a ruhás doboz volt. Így nem tört össze semmim és legalább át tudok öltözni. Kivettem, ami épp a kezembe akadt. Egy melegítő, egy póló és egy pulcsi. Tudtam, hogy a fehérneműim hol vannak. Azt egy külön táskában hoztam. Gyorsan kivettem egy bugyit, egy melltartót és egy zoknit. Gyorsan magamra kaptam és lementem. A hajkefémet még nem találtam meg, így borzosan mentem le.
- Hello SZÖRNY ELLA – nyújt anya a hajamhoz, undorodva. Nagyot nevetett saját viccén.
- Ne piszkálj. – nem hittem, hogy ennyire csúnya lennék.
Előre hajoltam és hátracsaptam a hajam. Végigszántottam benne a kezem. Volt benne egy kicsi gubanc. Nem foglalkozva vele összefogtam. A frufrum-felcsatoltam hátra. Anya a kezembe nyomta a forró bögrét! Oh, a megváltás – hálálkodtam. Anya meglátta rajta, hogy átöltöztem.
- Te már ki is pakoltál tegnap? – csodálkozott.
- Dehogy! Alig pakoltam valamit!
- Akkor, hogy találtad meg a ruhád.
- Úgy, hogy beleültem. – apa félrenyelt a nevetéstől.
- Beleültél? – röhögött anya is.
- Felálltam és mentem az ajtóhoz, amikor elestem az egyik dobozba és beleültem. Ennyi a csúcs izgis reggelemről. – anyáék jót nevettek rajtam.
- Komolyan mondom, nem te lennél – már vissza akartam vágni, amikor rájöttem anyának igaza van. Én egy két lábon járó földi szerencsétlenség vagyok. Legalábbis, mindenhol csetlek-botlok, de tesi órán, mindig ötösöm volt. Ez a szabályos hihetetlenség. Defektes vagyok, ennyi.
Megfogtam a kávémat és felcammogtam az emeletre, hogy fojtassam a pakolást. Meg is történt. Ebéd előtt úgy fél órával lettem kész a szobámmal. Az egész délutánt a fürdőnek és a gardróbnak szenteltem. Az ebédet hamar megettük. Nagyon finom volt. Bár amit anya csinál az mindig finom. A fürdő felé vettem az irányt. Magammal vittem azokat a dobozokat, amire az volt írva: Tiffani fürdő.
Kivettem a törölközőket. A nesze szeres dolgokat. A tükröm oldalán egy-egy polc volt. Ide tettem a minden napos dolgokat. Fogkefe, fogkrém, szempillaspirál és a halványszürkés árnyalatú sminkemet. Mellé a szájfényeimet. Nem volt belőle sok, de én szerettem a különböző fajtájukat. Alá a dezodorokat és a parfümöket. A jobb oldali polc csak a sminkekkel és a parfümökkel volt tele. A bal oldali volt a fokrém és az ehhez hasonló dolgok helye. A törölközőknek kerestem egy helyet, amikor észrevettem, hogy apa már felfúrta a falra a helyét. Ráakasztottam a töröközőmet és a következő tárgyért nyúltam. A fürdősóim. Mindegyiket gondosan kiraktam a kád szélére. Egy tusfürdőt a kádhoz és egyet a zuhanyhoz. Ugyan így a samponnal és a bőrradírral. Ahogy ezzel elkészültem, letettem a szőnyeget és kimentem. Megálltam az ajtóba és megfordultam, hogy minden rendben van-e. Körbenéztem és láttam, hogy minden a helyén. A dobozokat összetapostam és ledobtam az ajtóba, hogy majd később készen leszek. Áttértem a gardróbra. Minden ruhámat kiraktam a nem épp hatalmas gardróbba. Bár pont tökéletes volt. Nem volt túl kicsi és túl nagy sem. Majd a fehérneműim kerültek a kezembe. Hát ezt hova? – kérdeztem magamban, csak mert egyetlen egy fiókot nem láttam. – Körbe néztem és a jobb oldalon, úgy derékmagasságba, találtam négy darab fiókot. Az elsőbe a bugyi, a másodikba a melltartó, a harmadikba a zokni és a negyedikbe a harisnya és a fürdőruha. Amit alig fogok kinyitni. A felsőket szembe, a cipőket a baloldalra. A nadrágokat szintén szembe. A sálakat a jobb oldalra. Mindent alaposan elrendeztem és rend volt. Bár tudtam, nem fog sok ideig rend maradni benne. Észre se vettem, hogy már besötétedett. Igaz eddig fel se tűnt, hogy hulla vagyok, az egész napos pakolás miatt, de legalább készen vagyok vele. Ezzel már nem lesz gond – húztam be, a gardrób ajtaját. A lábaimat alig éreztem, szó szerint sajogtak. Az erőm egyre jobban csökkent, így nem foglalkozva a világgal, bedőltem az ágyba.
- She’s got both hands in her pockets. And she wont look at you, won’t look at you… – énekeltük a szöveget. Bár az énekléstől elég messze állt. A következő résznél visszakapcsolódtam – You know that i love you boy. Hot like Mexico rejoice… - itt nem bírtam tovább. Kitört belőlem a nevetés. Amikor a zene, egy olyan részhez ért, amit már én is jobban tudtam, énekelni kezdtem. Pontosabban a refrénhez – Don’t call my name. Don’t call my name, Alejandro. I’m not your babe. I’m not your babe, Fernando. Don’t wanna kiss, don’t wanna touch. Just smoke my cigarette and hush. Don’t call my name. Don’t call my name, Roberto. Alejandro, Alejandro. – énekeltünk tovább – Ale – ale – jandro. Ale – ale – jandro. – az egész dalt tudtuk kívülről. Ez volt most a kedvencünk. Imádom Lady Gaga-t. Egy olyan száma nem volt még, ami ne tetszett volna. Na és jött a következő kedvenc. Lady Gaga – Love Game. Majd tovább a kedvencek.
Az asztalt megcsináltuk a székekkel együtt. Majd áttértünk a nappalira. A kanapét a fal felé fordítottuk és vele szembe felraktuk a plazma tv-t. A tv mellé a képeket. A kanapé mind két oldalára egy-egy fotelt. Középre a szőnyeget és arra rá az üveglapos dohányzó asztalt. Felsepregettünk és felmostunk. A virágokat elhelyeztük a párkányon. Annyi virágunk volt, hogy egy virágbolt megirigyelhette volna. 10-re készen is voltunk. Rendesen pörögtünk, meg állás nélkül csak pakoltunk. A konyha következett. Kiszedtük a poharakat a csomagolásból és beraktuk a polcba. A tányérokról levettük a fóliát és azt is beraktuk. Az evőeszközöket kivettük a dobozból és beraktuk a fiókba. Felkerült a falra a fűszertartó. Só, bors, paprika. A többit a tűzhely melletti polcban helyeztük el. Cukor, vegeta, fahéj és sorba minden mást. A fakanáltartót a pultra. A tálcát és a szokványos poharakat is. Apa meghozta, amit anya összeírt. Gyorsan beraktunk mindent a hűtőbe és a fagyasztóba. Alig 10 perc alatt meg is telt. A konyhával délre készen is lettünk, majd anyával összeütöttünk valami ebédet, csak mert még egy falatot sem ettünk ma. A leggyorsabb, ami laktató az a spagetti. Az edénybe vizet és sót, majd amikor az felfőtt belerakjuk a tésztát. Közben a szószhoz kell, darált hús, spagetti por, ketchup és majonéz. Egy kicsi víz, hogy folyékony legyen és kész is. Ezt felrakjuk főni. A bárpultnál ettünk. Amíg mi anyával az ebédet csináltuk, apa a falra felfúrta a hiányzó dolgokat.
- Ebéd! – kiáltottam, hogy mindenki meghallja. Amy odajött, de nem tudott fel ülni a bárszékekre, így odamentem és felraktam. Míg kiszedtem anyának, apának és magamnak a spagettit, anya az Amy-ét fújta, hogy hűljön egy kicsit. Amikor úgy gondolta elég lesz, odatolta az orr elé a tányért. Én is odaraktam anya elé.
- Köszönöm!
- Szívesen! – és mind annyian falatozni kezdtük anya isteni főztjét.
Befejeztük az evés és beraktuk a mosogatóba a tányérokat.
- Indulhatunk? - kérdezte apa.
- Előbb talán felvenném a nadrágom! – nem tudtam még átöltözni. Így abban a ruhában mentem, amiben idefele is utaztam. Nem akartam ezt felvenni, legszívesebben lezuhanyoztam volna, de még nem tudtam. Felvettem egy pulcsit, amit még az induláskor raktam a kocsiba, ha esetleg itt hideg lenne. És jól is jött, csak mert elég csípős volt kint a levegő. Felvettem a táskám és apa kocsijához mentünk. Amikor együtt utazott a család, ez volt a családi kocsi. Anyuék előre, én pedig Amy-vel hátra ültem be.
Elindultunk. Most, hogy nem én vezettem, sokkal inkább tudtam a tájra figyelni. Annyira más, annyira új! Egyszer arra lettem figyelmes, hogy megálltunk, ez ébresztett fel a bámészkodásból. Egy hatalmas áruház előtt álltunk. Na, jó nem is volt olyan hatalmas. Los Angelesben a többi áruház mellett fel se tűnt volna senkinek, de itt kitűnt a tájból. Anyáék bevásárlókocsit ragadtak és bementünk. Szőnyegek, falfestékek, gyertyák, mécsesek, párnák, díszpárnák és még ezernyi apróság volt odabent, ami szebbé tudta tenni a lakást. Elindultunk a sorok között. Először a nappaliba kerestünk képkeretet. Meg is volt. Kicsi, közepes nagy. Minden féle méretben. Anyáék kiválasztották, hogy milyenek kellenek és tovább mentünk. Gyertyák! Hát én itt leparkolok! Nagyon szerettem a gyertyákat. Imádom őket, annyira szép a fényük. Anya is vett gyertyát. A nappaliba, hosszú bordó színűt. Két darabot az étkezőasztalra. A kandalló feletti kis párkányra egy ezer darabos mécsest. Én halványsárga színűeket vettem. Tudtommal az jól passzol a világos lilához. A fürdőbe türkiz kéket. Illatos gyertyákat majd a polcomra vettem, amit itt fogunk kinézni nekem. A gyertyákhoz gyertyatartót kerestünk. Kétpercnyi nézelődés után meg is lett. Anya a nappaliba a kandallóra, kicsi korongszerű alátéteket tett be a kocsiba. Az étkezőasztalra, hosszú ezüstszínű tartót. Mint a filmekben, a gazdag házakban, amikor a férj az asztal egyik végén ül, a feleség meg az asztal másik végén és köztük vannak ilyen gyertyák. Én ugyan olyan alátétet vettem a fürdőbe, mint ami a kandallón is lesz, csak nekem fehérbe. A többi gyertyám, direkt nem folyós. Így ezt a rész hamar letudtuk. A díszpárnák felé vettük az irányt. Kicsi lapos párnák kellenek a nappaliba, hogy le lehessen ülni a párkányra. Meg is találtuk. Lapos, kerek egyszínű, bordók. Vettünk vagy legalább húsz darabot. Utána nekem kerestünk a fenti ablakhoz párnát, hogy puha dolgon üljek. Meg is lett. Halvány narancssárga színe volt. Ahhoz kerestünk még díszpárnát. Fehéret, halványkéket, narancssárgát, zöldet. Különböző méretekben. Az ágyamra is akartam, de mivel sose szoktam beágyazni, így nem lenne rá szükségem. A nappaliba is megtaláltuk a fekete bőrkanapéhoz a tört fehér párnákat. Majd áttértünk az ágytakarókhoz. Nekem kéket vettünk anyáéknak meg barnát. A polcokhoz mentünk. Nekem kellett egy éjjeli polc a falra. Keresgetés közben megakard a szeme egy rendkívüli darabon. A széle le volt görbítve, pont, mint egy szív fele. Odamentem és megemeltem. Nem volt nehéz. Közelebbről is szemügyre vettem és ekkor láttam csak benne a szívecskét. A fába ki volt hagyva mind a két oldalán egy fél szív másik része, így megalkotva egy szívet. Ha felülről nézzük, akkor a két végén látjuk a szívet, de ha alulról megnézzük, rendesen látjuk a két szívet. Azonnal megtetszett és nem is keresgéltem tovább. Megfogtam és beraktam a kocsiba. Már csak a lámpák maradtam hátra. Anya azt akarta, hogy az íróasztalomon legyen lámpa, amit majd tanuláskor használok, de mondtam, hogy én nem szoktam asztalnál tanulni. Én mindig az ágyamon tanulok. Ülve vagy fekve. Hassal vagy háttal, törökülésbe vagy kinyújtott lábbal. Mikor, hogy tartja a kedvem. Én az íróasztalt csak a könyveim tárolására használom, meg hogy minden lomot rárakjak. Egy egyszerű fekete lámpát vettünk, bár értelmét nem láttam. Szerettem volna egy olyan lámpát, ami az éjjeli polcomon lehet és bevilágítja az egész szobát. Nézelődtem, hátha találok valamit. Amikor a szemem megállt egy lámpán. Pont nekem való. Tökéletes lesz a kis zugomhoz. Egy kókusz héj kinézetű lámpa, ami egyszerű falapocskákból volt összerakva, mint egy kis kosár. Abba az égő, de az nem látszik ki, így olyan mintha az a kókusz kinézetű kosár világított volna. Két darab volt már csak belőle, gyorsan felkaptam és beraktam. A függönyök maradtak, már csak hátra. A nappaliba hosszú, földig érő függönyt kerestünk. Meg is volt. Egyszerű, semmi csicsa, csak egy selyem, fehér függöny. Pontosabban nem egy, hanem hat. Ugyanis annyi üveg volt. Nekem kerestünk az erkélyhez. Fakó citromsárga színűt, aminek az anyaga félselyem volt. Akkor szerettem bele ebbe a nagy függönyökbe, amikor, de ne nevesetek ki, a Narnia Krónikáiba a kislány, Lucy az üres szobában megtalálja a szekrényt, és arról lehúzza a függönyt. Amy-nek pedig egyszínű halvány rózsaszínt muszlin anyagút vettünk.
- Minden megvan? – gondolkozott anya.
- Igen, azt hiszem, mindent megvettünk, amit megbeszéltünk.
- Hát akkor mennyünk fizetni. – tolta anya a kocsit.
Odaértünk a pénztárhoz és a pénztárosnő szeme elkerekedett. Jót nevettem rajta. Egyesével mindent áthúzott a vörös fényen, mi pedig visszapakoltunk a kocsiba. Apa kifizette és kiléptünk az áruházból. Kivettem a telefonom a táskámból, csak, hogy megnézzem hívott-e valaki. Oldalt megnyomtam a felold gombot és nagy szerencsémre nem hívott senki. Csak mert akkor biztos, az lett volna, hogy miért nem vetted fel? Talán nem akarsz velem beszélni? ... A szokásos. Nagy meglepetésemre már 3 óra volt. Akkor nem több mint 2 és fél órát töltöttünk itt? Nem tűnt annyinak. Bárhogy is volt, irány haza pakolni. Anyáék mindent beraktak a csomagtartóba. Becsúsztattam a lapos telefonom a zsebembe és beszálltam. Hazaérve azonnal kipakoltunk a kocsiból. A nappalit anya rám bízta, hogy rendezkedjek, ahogy akarok, neki úgyis tetszeni fog. Na, nekem se kellett több. Azonnal elindult az agyam, hogy-hogy lehetne rendezni a dolgokat. Legalább ötször pakoltam át mindent mire úgy döntöttem, hogy elég jól sikerült. Bementem a lenti fürdőbe, hogy megmossam a kezem. A fürdőből csak úgy áradt a tisztítószer szaga. Ezek szerinte anya itt járt és mindent lefertőtlenített, alaposan. Akkor most már biztos a vendégszobát csinálja. Bementem és elcsodálkoztam. Mennyi ideig rendezkedtem kint, hogy anya ennek is már a végére ért? Az utolsó simításokat csinálta. Ránéztem a telefonomra 16:06. Szóval akkor háromnegyed órát? Ez szörnyű.
- Befejezted a nappalit? – nevetett anya. Bizonyára belenézett, amikor pakoltam és észrevette, hogy mindent másik helyre raktam.
- Igen! Amúgy meg tudod, milyen maximalista vagyok az ilyen dolgokban.
- Tudom – nyomott egy puszit a homlokomra és kiment az ajtón.
- Na, hogy tetszik? – mentem ki utána.
- Nagyon szép lett – ámuldozott anya. – nagyon ügyes vagy.
- Nekem is tetszik – büszkélkedtem.
- Akkor miért vagy még itt? – nem értettem mit akart ezzel mondani. Zavartan ránéztem. – Miért nem pakolod a saját szobád?
- Ja! – és már fel is rohantam a szobámba, kezemben a laptoppal.
Bekapcsoltam és zenét kezdtem hallgatni rajta. Most szabadjára engedtem a fantáziám. És nem foglalkoztam semmivel csak rendezkedtem. Ahogy bejöttem az ajtón, rögtön szembe az ágyam – húztam oda. Így most az oldala volt felém. – Mellé a két éjjeliszekrény – odaraktam. Nem volt nagy. Csak egy fiók volt meg egy kisajtó. Vele szembe az íróasztal, szék és a lámpa – ráztam a fejem – a fölösleges lámpa – raktam az asztalra és ledobtam a vezetéket. – A fotel a sarokba – Nagy nehezen odatoltam. Ez csak arra volt jó, hogy a tiszta ruhám oda ledobjam, vagy épp a váltóruhámat. A szőnyegemet leraktam az ágyam végébe. Inkább a parkettát szerettem, így nem volt nagy. Az ablakhoz raktam a párnákat. Nagyon jól megcsináltam. Most ezt nem azért, hogy fényezzem magam, de nekem nagyon tetszett. Ledőltem az ágyra, csak, hogy megpihenjek, hiszen még csak hat óra lesz három perc múlva. Egy nagyot ásítottam és tudtam, hogy innen nem fog menni a pakolás. Nem is erősködtem a fennmaradásért. Őrültem, hogy kényelmes, puha dolgon fekszek és nekem se kellett más. A teljes köd pillanatok alatt zuhant rám.
Reggel nem keltem valami boldogan. Legalábbis nem voltam olyan fitt, mint tegnap reggel. A tudat, hogy még pakolnom kell, nem volt annyira jó. Nem azért mert tényleg szerettem ezt csinálni, de azért jó lett volna már túl lenni rajta. Felkeltem és az egyik dobozban elestem, így beleültem a másikba, ami beszakadt.
- Hát ez csodás – zsörtölődtem korán reggel.
Lövésem nem volt az időről. Még nem tudtam magam beállítani az itteni órára. Nem mintha, eltért volna a Los Angeles-itől, csak mégis. Azért, mert ha borult eget látok, abból még nem jövök rá, hogy most nappal van, vagy éjszaka. Vergődtem egy kicsit mire ki tudtam szállni a dobozból, de szerencsém volt, mert pont a ruhás doboz volt. Így nem tört össze semmim és legalább át tudok öltözni. Kivettem, ami épp a kezembe akadt. Egy melegítő, egy póló és egy pulcsi. Tudtam, hogy a fehérneműim hol vannak. Azt egy külön táskában hoztam. Gyorsan kivettem egy bugyit, egy melltartót és egy zoknit. Gyorsan magamra kaptam és lementem. A hajkefémet még nem találtam meg, így borzosan mentem le.
- Hello SZÖRNY ELLA – nyújt anya a hajamhoz, undorodva. Nagyot nevetett saját viccén.
- Ne piszkálj. – nem hittem, hogy ennyire csúnya lennék.
Előre hajoltam és hátracsaptam a hajam. Végigszántottam benne a kezem. Volt benne egy kicsi gubanc. Nem foglalkozva vele összefogtam. A frufrum-felcsatoltam hátra. Anya a kezembe nyomta a forró bögrét! Oh, a megváltás – hálálkodtam. Anya meglátta rajta, hogy átöltöztem.
- Te már ki is pakoltál tegnap? – csodálkozott.
- Dehogy! Alig pakoltam valamit!
- Akkor, hogy találtad meg a ruhád.
- Úgy, hogy beleültem. – apa félrenyelt a nevetéstől.
- Beleültél? – röhögött anya is.
- Felálltam és mentem az ajtóhoz, amikor elestem az egyik dobozba és beleültem. Ennyi a csúcs izgis reggelemről. – anyáék jót nevettek rajtam.
- Komolyan mondom, nem te lennél – már vissza akartam vágni, amikor rájöttem anyának igaza van. Én egy két lábon járó földi szerencsétlenség vagyok. Legalábbis, mindenhol csetlek-botlok, de tesi órán, mindig ötösöm volt. Ez a szabályos hihetetlenség. Defektes vagyok, ennyi.
Megfogtam a kávémat és felcammogtam az emeletre, hogy fojtassam a pakolást. Meg is történt. Ebéd előtt úgy fél órával lettem kész a szobámmal. Az egész délutánt a fürdőnek és a gardróbnak szenteltem. Az ebédet hamar megettük. Nagyon finom volt. Bár amit anya csinál az mindig finom. A fürdő felé vettem az irányt. Magammal vittem azokat a dobozokat, amire az volt írva: Tiffani fürdő.
Kivettem a törölközőket. A nesze szeres dolgokat. A tükröm oldalán egy-egy polc volt. Ide tettem a minden napos dolgokat. Fogkefe, fogkrém, szempillaspirál és a halványszürkés árnyalatú sminkemet. Mellé a szájfényeimet. Nem volt belőle sok, de én szerettem a különböző fajtájukat. Alá a dezodorokat és a parfümöket. A jobb oldali polc csak a sminkekkel és a parfümökkel volt tele. A bal oldali volt a fokrém és az ehhez hasonló dolgok helye. A törölközőknek kerestem egy helyet, amikor észrevettem, hogy apa már felfúrta a falra a helyét. Ráakasztottam a töröközőmet és a következő tárgyért nyúltam. A fürdősóim. Mindegyiket gondosan kiraktam a kád szélére. Egy tusfürdőt a kádhoz és egyet a zuhanyhoz. Ugyan így a samponnal és a bőrradírral. Ahogy ezzel elkészültem, letettem a szőnyeget és kimentem. Megálltam az ajtóba és megfordultam, hogy minden rendben van-e. Körbenéztem és láttam, hogy minden a helyén. A dobozokat összetapostam és ledobtam az ajtóba, hogy majd később készen leszek. Áttértem a gardróbra. Minden ruhámat kiraktam a nem épp hatalmas gardróbba. Bár pont tökéletes volt. Nem volt túl kicsi és túl nagy sem. Majd a fehérneműim kerültek a kezembe. Hát ezt hova? – kérdeztem magamban, csak mert egyetlen egy fiókot nem láttam. – Körbe néztem és a jobb oldalon, úgy derékmagasságba, találtam négy darab fiókot. Az elsőbe a bugyi, a másodikba a melltartó, a harmadikba a zokni és a negyedikbe a harisnya és a fürdőruha. Amit alig fogok kinyitni. A felsőket szembe, a cipőket a baloldalra. A nadrágokat szintén szembe. A sálakat a jobb oldalra. Mindent alaposan elrendeztem és rend volt. Bár tudtam, nem fog sok ideig rend maradni benne. Észre se vettem, hogy már besötétedett. Igaz eddig fel se tűnt, hogy hulla vagyok, az egész napos pakolás miatt, de legalább készen vagyok vele. Ezzel már nem lesz gond – húztam be, a gardrób ajtaját. A lábaimat alig éreztem, szó szerint sajogtak. Az erőm egyre jobban csökkent, így nem foglalkozva a világgal, bedőltem az ágyba.
Felhívás!
Figyelem!
Aki olvassa a másik blogomat is a: Változó életet, annak mondom, hogy most már Balett and Hip-hop a neve! Szóval ezen a linken tudjátok majd megnézni:
http://balettandhip-hop.blogspot.com
Puszi Dalma
Aki olvassa a másik blogomat is a: Változó életet, annak mondom, hogy most már Balett and Hip-hop a neve! Szóval ezen a linken tudjátok majd megnézni:
http://balettandhip-hop.blogspot.com
Puszi Dalma
2010. július 26., hétfő
2. fejezet: A mesebeli ház
Lementem a lépcsőn. Anya már várakozott rám.
- Azt hittem sose jössz már le.
- Ne haragudj! Csak megnéztem, hogy mindent elraktam-e!
- Oké! De akkor mennyünk, mert Clark Fork messze van. – pörgött anya.
- Oké. – Anya előre ment én pedig elköszöntem a háztól. Azért nehéz volt megválnom tőle. Nagyon sok mindenen keresztülmentem itt. Nem mintha az életem olyan csúcs izgis lett volna, de akkor is. Nagyon reméltem a következő, hely is így a szívemhez fog majd nőni, ha nem jobban. Azzal bezártam az ajtót és odamentem a kocsihoz. Beraktam a táskám az anyós ülésre, de még nem szálltam be, mert most jön az, hogy nagyon vigyázz magadra… a szokásos.
- Minden megvan? – kérdezte aggódva apa!
- Igen, minden! – erősítettem meg.
- Itt a GPS. Mindet beprogramoztam neked, semmit nem kell majd csinálnod!
- Oké! Értettem!
- Vigyázz magadra és ne menny túl gyorsan.
- Nem fogok! Ott leszek anya mögött és te előtted, szóval teljes a biztonság!
- A telefon ott van a kezednél – aggodalmaskodott anya is.
- Igen! Ott van a pohártartóba a kézifék előtt!
- Rendben! Akkor majd ott konzultálunk.
- Oké!
- Vigyázz magadra!
- Meglesz!
- Szeretünk – nyomtak az arcomra egy-egy puszit.
- Én is titeket. – azzal beszálltam a kocsiba. A GPS-t beraktam a helyére és máris mondta az útvonalat. Anya elindult és én is utána mentem. Elhaladtam az: ELADÓ Elkelt tábla mellett. Nagyon jó volt, hogy már ennyi idő alatt találtunk egy embert, aki megveszi. Fura volt, hogy más fog ebben a házban lakni és nem mi. Tovább tettem magam ezen és bár szomorúan, de követtem a GPS-t.
50 méter múlva forduljon jobbra – mondta a női hang.
...
7 és fél óra töménytelen vezetés után, értünk be arra a részre, ahol a pálmafákat erdők, a napot felhők váltották fel. Alig hittem a szememnek. A legeslegszebb hely, amit valaha láttam. Ámultam és bámultam. Az út mentén, erdők sokasága áll. Néhány ház a város szélén elvetve volt. Nem túl nagyok, éppen elég. Otthonos és elegáns. Nagyon szépek. Beérve a városba, lelassítottam és elidőztem néhány másodpercet, hogy megnézzem a tájat. Most már házak álltak az út mentén és mögöttük az erdők. Eddig nem is hiányoltam a természetet. Megvoltam az óceán látványával. De most, hogy itt vagyok, annyira feleslegesnek éreztem a régi helyem. Mintha egy másik világba csöppentem volna. Tudom, hogy csak egy kis ideig lesz ez is egy más világ. Egy idő után úgyis uncsi lesz. Legalábbis így szokott lenni. Azért nagyon remélem, hogy nem így lesz. Nem hittem a szememnek. Annyira gyönyörű. Most biztos azt kérdezitek, hogy-hogy lehet szép egy pár korhadt fa?
Én könnyen megmondom erre a választ. Én nagyon természetkedvelő vagyok. Imádom az erdőt, a fákat, a csöndet. Nem lehet szavakba foglalni mennyire szép ez a hely.
Nem annyira sok autókázás után anya leparkolt egy ház előtt és leállította a kocsit. Követtem a példáját. Kivettem a gyújtás kapcsolóból a kulcsot és kiszálltam. Apa ebben a pillanatban parkolt le mögöttem. Kinyújtottam elült testrészeimet. Nagyot ásítottam. Nem is foglalkoztam a tájjal. Eszembe se jutott, hogy meg kéne fordulnom, hogy megnézzem, milyen házba költözünk. Lezártam a kocsit és anya kocsijához mentem. Fél szemmel a házra pillantottam. Amy és anya is kiszállt a kocsiból. Anya arca a ledöbbenéstől megváltozott. Na, most már sokkal, inkább nem mert a házra nézni. Ennyire csúnya vagy ennyire szép? Bárhogy is legyen, túlélem. Óvatosan fordultam a ház felé. Oh, te jó ég! Mintha ordítottam volna magamban. Alig kaptam levegőt. A tökéletes és mesebeli ház itt áll előttem. Pont, amiről álmodtam. Az erdős tájnál egy mesebeli ház. Zöld kerítése van, ami olyan 2 és fél méteres lehetett. Anya kinyitotta a kaput és beléptünk a kertbe. Hosszú lépcső volt, amin fel kell menni a szintén ugyan olyan zöld színű ajtóhoz. A lépcső mellett sziklakert áll. A lépcső kovácsoltvas korlátja be van futtatva borostyánnal. A ház emeletes. Az is be van futtatva borostyánnal. Zöld zsalugáter az utcára néző ablakokon. A szobáknak kicsi erkélye van.
A nagykaputól egészen hosszú zöld füves terület vezetett hátra a kertig. Ezen a területen kezdtünk sétálni, hogy megnézzük mekkora az udvar, meg persze, hogy a ház milyen kívülről. A ház háta mögé értünk, amikor mindenki megállt és elcsodálkozott. Hatalmas erkély állt. Egy nagy üvegajtóval. A terasz tört fehér márványlappal volt letéve. Fekete kovácsoltvassal a terasz szélén, mint egy kis kert. Három lépcsőfeljáró volt. Középen egy és a két szélén egy-egy. Azokon kis kapu szerűség. Nem lehetett több egy méternél. Arra jó lesz, hogy ha anya kimegy a kertbe, akkor ide betudja „zárni” Amy-t. Csak mert a kertünk végében egy kicsi erdő állt, ami össze volt kötve a nagy erdővel. Csak annak egy része leválasztva. Egy nem túlzottan nagykert állt hátul, zöld pázsittal. Egy hosszú garázs, három garázs ajtóval rajta.
- Ez nagyon durva – csak ennyit tudtam kinyögni. Hiszen itt vagyok. Itt álok annak a háznak a kertjében, ami nemsokára az otthonom lesz. Egy mesebeli ház. Annyira szép. Nem is tudom, minek féltem az elején. Ismerem a szüleim. Tudom, hogy csak szép házakat vesznek.
- Tiffani fordulj meg! – szólt anya és tudtam, hogy valami szépet szeretne mutatni, mert kicsengett a hangjából.
Hát megfordultam. Nem akartam megváratni a szépséget.
- Az a te szobád! – mutatott fel.
- Te jó ég! – ez a három szó jutott eszembe. Az ámulat elborította az agyam. – Ugye ez csak valami vicc? – nem ez nem lehet. Ébredj! – parancsoltam magamnak. – Csak álmodsz! De semmi, ugyan úgy ott állt előttem a ház. – Ez… az… én… szobám… fala? – nyögdécseltem a szavakat. Egy hatalmas erkélyes szoba. Nincs akkora, mint a lenti, de akkor is. Legalább öt méter széles és három méter hosszú. Ez csak a fal negyedét foglalta el. Még egy negyed részét egy kiugró ablak foglalta el. – Na, ne! – anyáék felé fordultam. – Ez biztos az én szobám?
- Igen! A tied! Csak a tied! – anyáék nagyon örültek annak, hogy ennyire teszik.
- Oh my god. – mondtam angolul, az ó Istenemet.
- Na, nem megyünk be? – mosolygott apa.
- De! – anya elindult Amy-vel előre. Én nem tudtam megmozdulni. Apa ott maradt velem a biztonság kedvéért.
- Tetszik?
- Én… én nem jutok szavakhoz. Mindig is ilyet akartam.
- Tudom! Ezért vettük meg ezt. Volt egy másik ház, ami nagyobb volt, de ezt vettük, hogy kedvezzünk neked egy kicsit. Hiszen annyira kiborultál a költözés miatt.
- Ja… igen, de rájöttem tök hülye voltam. Hiszen amúgy is kezdtem megunni az óceánt. – viccelődtem. Megöleltem apát, oldalról.
- Azt meghiszem. – mosolygott. Ő is megölelt. – Nem vagy kíváncsi belülről a házra?
- Dehogynem! Mennyünk. – megfogta a kezem, mintha még mindig kislány lennék. Nagyon kevés időt töltöttem vele. Hiszen annyit dolgozott. Én suliba jártam. Nem igazán voltunk együtt. Legalábbis így kettesben nagyon keveset. Nagyon sokat utazott. Külföldre vagy belföldre. Igaz csak 2-3 napot, de akkor is. A leghosszabb útja 8 nap volt, amikor Európába kellett utaznia. Párizsba volt valami konferencián. Annyira hiányzott. – Tudod, örülök, hogy ide költöztünk.
- Én is – mosolygott. Láttam rajta, hogy tényleg igazán boldog. A családunk kezdett szétesni. Anyáék veszekedése nem igazán tartotta össze. Nem mondom, hogy igazán sokat veszekedtek volna. Havonta 2-szer maximum. Mindig megbeszélték. Nem volt az, hogy anya vagy apa elment volna otthonról, de akkor is senkinek nem kedvezett a veszekedés, nekem sem.
Felmentünk a kis fedett teraszra, ami az ajtó előtt állt. Annak is volt az oldalán egy kicsi lépcső, csak, hogy ne keljen körbe menni, mindig. Sokszor belegondoltam milyen lehet egy ilyen házba beköltözni, de soha nem gondoltam, hogy ennyire jó érzés. Kinyitottuk az ajtót. Magamban kimondtam, hogy: Szezám tárulj. Nem hittem a szememnek. A nappali több szintes volt. Egyenesen a baloldalra néztem ahol a kandalló állt, beépítve. A nappali egy szinttel lentebb volt. Körbe mintha egy kis peron lenne. Amire virágot lehet tenni vagy ráülni. Az egész barna, tölgyfa színű lehetett. Nem vagyok asztalos így nem igazán ismerem ki magam a fák terén. A lényeg, hogy a parketta vöröses barna színű volt. Előre néztem. Velem szemben, pont a lépcsőfeljáró volt. A lépcső mellett, a földszinten a konyha. Két lépcsőfokkal fentebb, mint a nappali. Egy bárpult választotta el a nappalitól. Cseresznyefa színe volt. Ahogy a többi konyhai bútornak is. A konyhai gépek be voltak már építve. Szürke hűtő, szürke mosogató. Szürke mosogatógép és a bárpult feletti lámpa is szürke volt. A bárpultnál lévő négy darab szék lába szürke vasból készült. A párnáknak pedig barna párnahuzatuk volt és így volt hozzárögzítve. A bárpulttól a kandalló irányába lesz szerintem az étkező asztal és a székek. Akkor jobb oldalt a fal felé fordulva a TV. – rendeztem el mindent a fejemben. - A konyha mellett egy kicsi folyosót pillantottam meg. Most, hogy az ajtóból mindent rendesen megnéztem talán ideje átlépni a küszöböt. Beléptem. Nagyon jó érzés volt. Átvágtam a nappalin. Gyorsan szerettem volna menni. Amikor azt hittem elesek egy lépcsőfokban, kiderült, hogy csak mindössze két métert mentem. Hát nem haladtam valami sokat – nevettem saját magamon. – Tovább mentem és bámultam. A kandalló és a konyha közti párkány résznél, végig nagy üvegek álltak. Felléptem a konyha szintjére. Ekkor vettem észre, hogy a nappali falainak színe barackvirág színű. Tovább mentem. Benyitottam az ajtón. Hát megvan a leni fürdőszoba. Kuncogtam alig hallhatóan. Egy kád, egy zuhany, egy WC, egy kézmosó és egy tükör. Semmi extra. A többit gondolom, mi fogjuk felszerelni. A kék csempe nagyon a kedvemre játszott. A gyönyörködés után kiléptem a fürdőből és becsuktam magam mögött az ajtót. Kinéztem a folyosó végén található ajtón. Ez az erkély ajtaja. – állapítottam meg - Visszamentem a kis folyosón. Már felfordultam a lépcsőn, hogy megszemléljem a fenti szobákat is, de megakadt valamin a szeme. Pontosabban még egy ajtón. A harmadik lépcsőfokon könnyedén visszafordultam. Kinyitottam az ajtót és egy bútorozatlan szobába érkeztem meg. Nem volt különösebben semmi vele, azon kívül, hogy szép volt. Tetszett a fal színe. Sárgadinnye sárga lehetett. Majd kiléptem. Na, ideje megnézni a saját szobám. Felértem és öt ajtót találtam. A fenti résznél egy kisebb placc volt. Egy kicsi tévéző vagy beszélgetős sarkot lehet kialakítani. Tudtam, melyik az én szobám ajtaja. Azt hagytam utoljára. Tudtam, ha oda bemegyek, nem jövök ki egy ideig. Kinyitottam az első szoba ajtaját, a lépcsőt megkerülve. Hatalmas volt és halványkék színű. Biztos, hogy ez anyuék szobája lesz. Két hosszú ajtót láttam. Ez biztos az erkélyé lesz. Anyáéknál is parketta volt. Két ajtó volt még a hálószobában. Lemerném fogadni, hogy a fürdő és a gardrób. Anya biztos ki fogja csinosítani. Annyi családi fotónk van, hogy szerintem alig fog kilátszani a fal színe. Jót nevettem ezen. Majd kiléptem és bezártam magam mögött az ajtót. Ugyan azon a falon még egyetlen egy ajtó állt. Benyitottam és a fenti fürdő volt az. Hasonló berendezéssel, mint a lenti. A csempe csak egy-két árnyalattal lehetett eltérő. Viszont itt már két csap volt és nem egy. Na, ez biztos, hogy a kedvenc helyem lesz. – nevettem. Nem vagyok egy tükörmániás liba. Nem szoktam órákat tölteni a tükör előtt. Nem mondom, hogy nem szeretek jól kinézni, nem az. Nagyon is szeretek, de nem viszem túlzásokba a dolgot. Kijöttem és a következő falon lévő ajtót kinyitottam. Ez egy gardrób lehetett. Vagy inkább csak egy lomos szoba. Nem volt nagy. Maximum két méterszer 2 méteres. Elég volt a porból! Bezártam az ajtót és megkerültem a lépcsőt. Benyitottam a következő szobába. Amy szobája volt. Onnan tudtam, hogy halvány rózsaszín színű volt a fala. Nem volt erkélye. Az ablakai se az utcára néztek, hanem a szomszéd felé. Nem töltöttem itt sok időt. A saját szobám sokkal inkább érdekelt. Kimentem, az ajtót bezártam és Amy szobájának ajtajával szembe volt az enyém ajtaja. A szemközti falon. Végig kellett mennem a lépcső előtt. Amikor odaértem, rátettem a kilincsre a kezem és egy nagy levegőt vettem. Kinyitottam és a levegő a torkomon akadt. Egy párszor mintha fulladoztam is volna, mire a testem felengedett. Rendes légzésem kezdett a helyére állni. Közel voltam ahhoz, hogy sikítsak az örömtől. Nem voltam épp egy sikítozó típus, de most nagyon jól esett volna. A szobámnak halványlila színe volt. Velem szemben egy kiugró üveg volt. Pont, mint a filmekben. Amikor a főszereplő lány leül és kinéz az ablakon és gondolkozik. Nagyon sok ideje álmodtam egy ilyenről. Nem bírtam levenni a szemem róla. Legalább öt percig néztem, amikor a szememet egy kicsit jobbra vittem. A következő áramütés a hatalmas erkély. Odarohantam és egy szempillantás alatt már kint is voltam a korlátnál. Ez a ház… nem találok szavakat. Azt hiszem a fantasztikus szó se jó rá egészen. De más szó nem jutott az eszembe. Kint támaszkodtam és néztem a tájat, amikor halk kopogásra lettem figyelmes. Megfordultam és anya állt az ajtóban.
- Bejöhetek?
- Persze, gyere csak. – oda jött mellém. Ki az erkélyre.
- Még mindig ki vagy akadva a költözés miatt? – nem nézett rám.
- Én? Dehogy! Még Los Angeles-be elmondtam, hogy én is várom!
- Akkor biztos nem vagy?
- Anya! – azt akartam, hogy biztos legyen abban, hogy én boldog vagyok itt. – Én nagyon boldog vagyok itt. Nagyon jó ez a hely. Csodálatos, meseszép és ez a ház! Fantasztikus.
- Tényleg?
- Tényleg! – Megöleltem és ő is visszaölelt. – Szeretlek anya! Te vagy a legjobb anyuka a világon!
- Én is szeretlek, kicsim!
- Anya lehet egy kérdésem?
- Persze!
- Hol fogunk aludni? – annyira elfáradtam az egész napos vezetésben. 8 óra van, de engem már lassan az álom nyom el. Igaz, hogy a költöztetők is megjöttek és mindent kipakoltak, de minden dobozba van vagy pedig letakarva. Se energiám, se kedvem most ahhoz, hogy pakoljak. Igaz a bútorokat felhordták, csak, hogy ne nekünk kelljen.
- Van pár szivacs. Gondoltam egy éjszakát kibírunk a nappaliban nem?
- De! Tökéletes. Amúgy is rég kempingeztünk már – mosolyogtam.
- Na, ez vártam a legidősebb lányomtól. – mosolygott anya is. Bementünk és bezártuk az erkély ajtaját, majd a szobámét is. Lementünk ahol apu már az összes matracot előállítottam. Amy már vagy egy fél órája benyomta a szunyát. Amy aludt középen meg én. Apa Amy másik oldalán. Anya pedig az enyémen. A farmert levettem magamról. A felsőm elég kényelmes volt. A melltartót is levettem. A felső és bugyi párosítás elég kedvező volt a számomra.
Ha az ember korán lefekszik, biztos, hogy korán fent is lesz. Fél hét volt, amikor a családom kelő félben volt. Amy már toppon volt, de anya és apa épp a reggeli jó reggelt drágám szindrómát játszották, amikor a szemem önkéntelenül is felpattant. Nem igazán tudtam eldönteni, milyen napszak is van pontosan, csak mert nem vakított el a nap. De amikor észrevettem a dobozokat, azt, hogy szivacson fekszek, rájöttem, hogy az új házban vagyunk. Ez boldogsággal töltött el. Felültem és a fejemhez kaptam. A fájdalom villámként hasított bele. Majd felálltam és valami innivaló után kezdtem keresni. Meg-megszédültem, így mindig megfogtam valamit. A falat, a bárszéket, a konyhapultot vagy esetleg egy dobozt. Szerencsére a víz be volt kötve, így a mosogatóból ittam. Kávéra egy jó ideig nem is számítottam, csak mert, hogy semmi nincs berendezve. Pedig én kávé nélkül nem tudom elindítani a napot. Bár most sokkal kipihenten aludtam, mint bármikor máskor az elmúlt két évben. Na, jó ez nem teljesen igaz. Bár igaz, hogy Los Angeles-be nem volt valami pihentető. A sok nap, az agyamra ment kora reggel. Legalább hárompohárnyi vizet ihattam ki a csapból. Rájöttem, hogy én tegnap nem is néztem meg rendesen a szobám. Csak a szemközti falat, de a többit nem. Na, nekem se kellett több. Felpattantam és felrohantam az emeletre. Berontottam a szobámba, mintha rabló lennék. Megint megállt a tekintetem a szemközti falon, de gyorsan elkaptam. Azon a falon, amin az ajtóm is volt, volt még két ajtó. Legalábbis egy ajtó és egy elhúzható. Két oldalra kihúzható. Olyan, mint a harmonika ajtó csak ez nem záródik össze, mert fából van. Kinyitottam az első ajtót. Egy fürdőszoba. Saját fürdőm van? - Döbbentem le. Világoskék csempe a falon és ugyan olyan a padlón is. A csempe csak a fal feléig tartott, utána rendes szobafesték volt. Hasonló világoskék színű. A kád széle pont tökéletes volt a sok fürdősómnak, ugyanis rengeteg volt belőle. A zuhany is jó nagy volt. Nagyon tetszett. Kíváncsi voltam a gardróbra, így átszaladtam. Kihúztam az ajtót és egy kicsike szobába léptem be, ami be volt polcozva. A gardrób - állapítottam meg. Nagyon tetszett. Nem volt nagy éppen elég. A bámészkodásom hamar véget ért, így lementem a nappaliba csak, hogy anyáék nehogy azt higgyék, hogy ki akarom magam húzni a munka alól.
- Jó reggelt – köszöntem. Igaz a testem a koffeint még nem kérte, csak mert nem szokásom ilyenkor fent lenni, így még az aludt, de azért jól esett volna egy bögre.
- Azt hittem ki akarod húzni magad a munka alól – mosolygott anya.
- Úgy ismersz? – háborodtam fel.
- Nem!
- Akkor jó! Amúgy tegnap nem néztem meg alaposan a szobám, így felmentem és megnéztem.
- Értem!
- Na és mi a napi menetrend? – kíváncsiskodtam.
- Hát apád elmegy bevásárolni, mert semmi nincs itthon, amit össze lehetne ütni. Gondoltam, mi elkezdünk pakolni meg rendezkedni…
- Meg persze takarítani!
- Igen – mosolygott anya, azon, hogy befejeztem a mondatát – azt is!
- És mivel kezdünk?
- Nappali aztán az étkező. Ma elugornánk megvenni a kiegészítőket, jössz te is?
- Ki nem hagynám! Ahol csak lehet rendezni, megyek! – lelkesedtem. Imádtam a színeket. Rendezni, tenni-venni.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog. – örült anya a lelkesedésemnek. – Utána a lenti fürdő és vendégszoba – folytatta anya a napi menetrendet. – majd mindenki áttér a saját szobájához.
- Amy szobája?
- Azt majd megcsináljuk. Azt könnyű berendezni! Nincs sok cucca a kisasszonynak – mosolygott anya.
- Oké! De kétlem, hogy minden sikerülne egy nap alatt.
- Jaj! Dehogy! Abba beleszakadnánk. Nem, én két vagy maximum három napra terveztem.
- Jó, hát úgy már menni fog!
- Akkor essünk neki! – felálltunk és azonnal pakolni kezdtük, azokat a dobozokat, amire az volt írva, hogy: Nappali
Anyával nem öltöztünk fel. A szégyenlősségen már túl voltunk, meg most apa előtt minek szégyenlősködjek, hiszen sokszor látott már így. Anya összeírta a bevásárló listát és apu kezébe nyomta. Elköszönt tőle. A laptopomat kivettem a kocsiból, mert azt nem engedtem meg, hogy dobozba vigyék, csak mert ha valami baja lesz, biztos kinyírok valakit. Így inkább én vittem a kocsiba. Bedugtam a konnektorba és elindítottam a zenelejátszót. Semmit nem tudok csinálni, ha nem hallgatok zenét. Na, ez nem igaz, Tudom csinálni csak nagyon szenvedve, így sokkal inkább kapcsolok zenét, azzal gyorsabban elmegy az idő.
- Azt hittem sose jössz már le.
- Ne haragudj! Csak megnéztem, hogy mindent elraktam-e!
- Oké! De akkor mennyünk, mert Clark Fork messze van. – pörgött anya.
- Oké. – Anya előre ment én pedig elköszöntem a háztól. Azért nehéz volt megválnom tőle. Nagyon sok mindenen keresztülmentem itt. Nem mintha az életem olyan csúcs izgis lett volna, de akkor is. Nagyon reméltem a következő, hely is így a szívemhez fog majd nőni, ha nem jobban. Azzal bezártam az ajtót és odamentem a kocsihoz. Beraktam a táskám az anyós ülésre, de még nem szálltam be, mert most jön az, hogy nagyon vigyázz magadra… a szokásos.
- Minden megvan? – kérdezte aggódva apa!
- Igen, minden! – erősítettem meg.
- Itt a GPS. Mindet beprogramoztam neked, semmit nem kell majd csinálnod!
- Oké! Értettem!
- Vigyázz magadra és ne menny túl gyorsan.
- Nem fogok! Ott leszek anya mögött és te előtted, szóval teljes a biztonság!
- A telefon ott van a kezednél – aggodalmaskodott anya is.
- Igen! Ott van a pohártartóba a kézifék előtt!
- Rendben! Akkor majd ott konzultálunk.
- Oké!
- Vigyázz magadra!
- Meglesz!
- Szeretünk – nyomtak az arcomra egy-egy puszit.
- Én is titeket. – azzal beszálltam a kocsiba. A GPS-t beraktam a helyére és máris mondta az útvonalat. Anya elindult és én is utána mentem. Elhaladtam az: ELADÓ Elkelt tábla mellett. Nagyon jó volt, hogy már ennyi idő alatt találtunk egy embert, aki megveszi. Fura volt, hogy más fog ebben a házban lakni és nem mi. Tovább tettem magam ezen és bár szomorúan, de követtem a GPS-t.
50 méter múlva forduljon jobbra – mondta a női hang.
...
7 és fél óra töménytelen vezetés után, értünk be arra a részre, ahol a pálmafákat erdők, a napot felhők váltották fel. Alig hittem a szememnek. A legeslegszebb hely, amit valaha láttam. Ámultam és bámultam. Az út mentén, erdők sokasága áll. Néhány ház a város szélén elvetve volt. Nem túl nagyok, éppen elég. Otthonos és elegáns. Nagyon szépek. Beérve a városba, lelassítottam és elidőztem néhány másodpercet, hogy megnézzem a tájat. Most már házak álltak az út mentén és mögöttük az erdők. Eddig nem is hiányoltam a természetet. Megvoltam az óceán látványával. De most, hogy itt vagyok, annyira feleslegesnek éreztem a régi helyem. Mintha egy másik világba csöppentem volna. Tudom, hogy csak egy kis ideig lesz ez is egy más világ. Egy idő után úgyis uncsi lesz. Legalábbis így szokott lenni. Azért nagyon remélem, hogy nem így lesz. Nem hittem a szememnek. Annyira gyönyörű. Most biztos azt kérdezitek, hogy-hogy lehet szép egy pár korhadt fa?
Én könnyen megmondom erre a választ. Én nagyon természetkedvelő vagyok. Imádom az erdőt, a fákat, a csöndet. Nem lehet szavakba foglalni mennyire szép ez a hely.
Nem annyira sok autókázás után anya leparkolt egy ház előtt és leállította a kocsit. Követtem a példáját. Kivettem a gyújtás kapcsolóból a kulcsot és kiszálltam. Apa ebben a pillanatban parkolt le mögöttem. Kinyújtottam elült testrészeimet. Nagyot ásítottam. Nem is foglalkoztam a tájjal. Eszembe se jutott, hogy meg kéne fordulnom, hogy megnézzem, milyen házba költözünk. Lezártam a kocsit és anya kocsijához mentem. Fél szemmel a házra pillantottam. Amy és anya is kiszállt a kocsiból. Anya arca a ledöbbenéstől megváltozott. Na, most már sokkal, inkább nem mert a házra nézni. Ennyire csúnya vagy ennyire szép? Bárhogy is legyen, túlélem. Óvatosan fordultam a ház felé. Oh, te jó ég! Mintha ordítottam volna magamban. Alig kaptam levegőt. A tökéletes és mesebeli ház itt áll előttem. Pont, amiről álmodtam. Az erdős tájnál egy mesebeli ház. Zöld kerítése van, ami olyan 2 és fél méteres lehetett. Anya kinyitotta a kaput és beléptünk a kertbe. Hosszú lépcső volt, amin fel kell menni a szintén ugyan olyan zöld színű ajtóhoz. A lépcső mellett sziklakert áll. A lépcső kovácsoltvas korlátja be van futtatva borostyánnal. A ház emeletes. Az is be van futtatva borostyánnal. Zöld zsalugáter az utcára néző ablakokon. A szobáknak kicsi erkélye van.
A nagykaputól egészen hosszú zöld füves terület vezetett hátra a kertig. Ezen a területen kezdtünk sétálni, hogy megnézzük mekkora az udvar, meg persze, hogy a ház milyen kívülről. A ház háta mögé értünk, amikor mindenki megállt és elcsodálkozott. Hatalmas erkély állt. Egy nagy üvegajtóval. A terasz tört fehér márványlappal volt letéve. Fekete kovácsoltvassal a terasz szélén, mint egy kis kert. Három lépcsőfeljáró volt. Középen egy és a két szélén egy-egy. Azokon kis kapu szerűség. Nem lehetett több egy méternél. Arra jó lesz, hogy ha anya kimegy a kertbe, akkor ide betudja „zárni” Amy-t. Csak mert a kertünk végében egy kicsi erdő állt, ami össze volt kötve a nagy erdővel. Csak annak egy része leválasztva. Egy nem túlzottan nagykert állt hátul, zöld pázsittal. Egy hosszú garázs, három garázs ajtóval rajta.
- Ez nagyon durva – csak ennyit tudtam kinyögni. Hiszen itt vagyok. Itt álok annak a háznak a kertjében, ami nemsokára az otthonom lesz. Egy mesebeli ház. Annyira szép. Nem is tudom, minek féltem az elején. Ismerem a szüleim. Tudom, hogy csak szép házakat vesznek.
- Tiffani fordulj meg! – szólt anya és tudtam, hogy valami szépet szeretne mutatni, mert kicsengett a hangjából.
Hát megfordultam. Nem akartam megváratni a szépséget.
- Az a te szobád! – mutatott fel.
- Te jó ég! – ez a három szó jutott eszembe. Az ámulat elborította az agyam. – Ugye ez csak valami vicc? – nem ez nem lehet. Ébredj! – parancsoltam magamnak. – Csak álmodsz! De semmi, ugyan úgy ott állt előttem a ház. – Ez… az… én… szobám… fala? – nyögdécseltem a szavakat. Egy hatalmas erkélyes szoba. Nincs akkora, mint a lenti, de akkor is. Legalább öt méter széles és három méter hosszú. Ez csak a fal negyedét foglalta el. Még egy negyed részét egy kiugró ablak foglalta el. – Na, ne! – anyáék felé fordultam. – Ez biztos az én szobám?
- Igen! A tied! Csak a tied! – anyáék nagyon örültek annak, hogy ennyire teszik.
- Oh my god. – mondtam angolul, az ó Istenemet.
- Na, nem megyünk be? – mosolygott apa.
- De! – anya elindult Amy-vel előre. Én nem tudtam megmozdulni. Apa ott maradt velem a biztonság kedvéért.
- Tetszik?
- Én… én nem jutok szavakhoz. Mindig is ilyet akartam.
- Tudom! Ezért vettük meg ezt. Volt egy másik ház, ami nagyobb volt, de ezt vettük, hogy kedvezzünk neked egy kicsit. Hiszen annyira kiborultál a költözés miatt.
- Ja… igen, de rájöttem tök hülye voltam. Hiszen amúgy is kezdtem megunni az óceánt. – viccelődtem. Megöleltem apát, oldalról.
- Azt meghiszem. – mosolygott. Ő is megölelt. – Nem vagy kíváncsi belülről a házra?
- Dehogynem! Mennyünk. – megfogta a kezem, mintha még mindig kislány lennék. Nagyon kevés időt töltöttem vele. Hiszen annyit dolgozott. Én suliba jártam. Nem igazán voltunk együtt. Legalábbis így kettesben nagyon keveset. Nagyon sokat utazott. Külföldre vagy belföldre. Igaz csak 2-3 napot, de akkor is. A leghosszabb útja 8 nap volt, amikor Európába kellett utaznia. Párizsba volt valami konferencián. Annyira hiányzott. – Tudod, örülök, hogy ide költöztünk.
- Én is – mosolygott. Láttam rajta, hogy tényleg igazán boldog. A családunk kezdett szétesni. Anyáék veszekedése nem igazán tartotta össze. Nem mondom, hogy igazán sokat veszekedtek volna. Havonta 2-szer maximum. Mindig megbeszélték. Nem volt az, hogy anya vagy apa elment volna otthonról, de akkor is senkinek nem kedvezett a veszekedés, nekem sem.
Felmentünk a kis fedett teraszra, ami az ajtó előtt állt. Annak is volt az oldalán egy kicsi lépcső, csak, hogy ne keljen körbe menni, mindig. Sokszor belegondoltam milyen lehet egy ilyen házba beköltözni, de soha nem gondoltam, hogy ennyire jó érzés. Kinyitottuk az ajtót. Magamban kimondtam, hogy: Szezám tárulj. Nem hittem a szememnek. A nappali több szintes volt. Egyenesen a baloldalra néztem ahol a kandalló állt, beépítve. A nappali egy szinttel lentebb volt. Körbe mintha egy kis peron lenne. Amire virágot lehet tenni vagy ráülni. Az egész barna, tölgyfa színű lehetett. Nem vagyok asztalos így nem igazán ismerem ki magam a fák terén. A lényeg, hogy a parketta vöröses barna színű volt. Előre néztem. Velem szemben, pont a lépcsőfeljáró volt. A lépcső mellett, a földszinten a konyha. Két lépcsőfokkal fentebb, mint a nappali. Egy bárpult választotta el a nappalitól. Cseresznyefa színe volt. Ahogy a többi konyhai bútornak is. A konyhai gépek be voltak már építve. Szürke hűtő, szürke mosogató. Szürke mosogatógép és a bárpult feletti lámpa is szürke volt. A bárpultnál lévő négy darab szék lába szürke vasból készült. A párnáknak pedig barna párnahuzatuk volt és így volt hozzárögzítve. A bárpulttól a kandalló irányába lesz szerintem az étkező asztal és a székek. Akkor jobb oldalt a fal felé fordulva a TV. – rendeztem el mindent a fejemben. - A konyha mellett egy kicsi folyosót pillantottam meg. Most, hogy az ajtóból mindent rendesen megnéztem talán ideje átlépni a küszöböt. Beléptem. Nagyon jó érzés volt. Átvágtam a nappalin. Gyorsan szerettem volna menni. Amikor azt hittem elesek egy lépcsőfokban, kiderült, hogy csak mindössze két métert mentem. Hát nem haladtam valami sokat – nevettem saját magamon. – Tovább mentem és bámultam. A kandalló és a konyha közti párkány résznél, végig nagy üvegek álltak. Felléptem a konyha szintjére. Ekkor vettem észre, hogy a nappali falainak színe barackvirág színű. Tovább mentem. Benyitottam az ajtón. Hát megvan a leni fürdőszoba. Kuncogtam alig hallhatóan. Egy kád, egy zuhany, egy WC, egy kézmosó és egy tükör. Semmi extra. A többit gondolom, mi fogjuk felszerelni. A kék csempe nagyon a kedvemre játszott. A gyönyörködés után kiléptem a fürdőből és becsuktam magam mögött az ajtót. Kinéztem a folyosó végén található ajtón. Ez az erkély ajtaja. – állapítottam meg - Visszamentem a kis folyosón. Már felfordultam a lépcsőn, hogy megszemléljem a fenti szobákat is, de megakadt valamin a szeme. Pontosabban még egy ajtón. A harmadik lépcsőfokon könnyedén visszafordultam. Kinyitottam az ajtót és egy bútorozatlan szobába érkeztem meg. Nem volt különösebben semmi vele, azon kívül, hogy szép volt. Tetszett a fal színe. Sárgadinnye sárga lehetett. Majd kiléptem. Na, ideje megnézni a saját szobám. Felértem és öt ajtót találtam. A fenti résznél egy kisebb placc volt. Egy kicsi tévéző vagy beszélgetős sarkot lehet kialakítani. Tudtam, melyik az én szobám ajtaja. Azt hagytam utoljára. Tudtam, ha oda bemegyek, nem jövök ki egy ideig. Kinyitottam az első szoba ajtaját, a lépcsőt megkerülve. Hatalmas volt és halványkék színű. Biztos, hogy ez anyuék szobája lesz. Két hosszú ajtót láttam. Ez biztos az erkélyé lesz. Anyáéknál is parketta volt. Két ajtó volt még a hálószobában. Lemerném fogadni, hogy a fürdő és a gardrób. Anya biztos ki fogja csinosítani. Annyi családi fotónk van, hogy szerintem alig fog kilátszani a fal színe. Jót nevettem ezen. Majd kiléptem és bezártam magam mögött az ajtót. Ugyan azon a falon még egyetlen egy ajtó állt. Benyitottam és a fenti fürdő volt az. Hasonló berendezéssel, mint a lenti. A csempe csak egy-két árnyalattal lehetett eltérő. Viszont itt már két csap volt és nem egy. Na, ez biztos, hogy a kedvenc helyem lesz. – nevettem. Nem vagyok egy tükörmániás liba. Nem szoktam órákat tölteni a tükör előtt. Nem mondom, hogy nem szeretek jól kinézni, nem az. Nagyon is szeretek, de nem viszem túlzásokba a dolgot. Kijöttem és a következő falon lévő ajtót kinyitottam. Ez egy gardrób lehetett. Vagy inkább csak egy lomos szoba. Nem volt nagy. Maximum két méterszer 2 méteres. Elég volt a porból! Bezártam az ajtót és megkerültem a lépcsőt. Benyitottam a következő szobába. Amy szobája volt. Onnan tudtam, hogy halvány rózsaszín színű volt a fala. Nem volt erkélye. Az ablakai se az utcára néztek, hanem a szomszéd felé. Nem töltöttem itt sok időt. A saját szobám sokkal inkább érdekelt. Kimentem, az ajtót bezártam és Amy szobájának ajtajával szembe volt az enyém ajtaja. A szemközti falon. Végig kellett mennem a lépcső előtt. Amikor odaértem, rátettem a kilincsre a kezem és egy nagy levegőt vettem. Kinyitottam és a levegő a torkomon akadt. Egy párszor mintha fulladoztam is volna, mire a testem felengedett. Rendes légzésem kezdett a helyére állni. Közel voltam ahhoz, hogy sikítsak az örömtől. Nem voltam épp egy sikítozó típus, de most nagyon jól esett volna. A szobámnak halványlila színe volt. Velem szemben egy kiugró üveg volt. Pont, mint a filmekben. Amikor a főszereplő lány leül és kinéz az ablakon és gondolkozik. Nagyon sok ideje álmodtam egy ilyenről. Nem bírtam levenni a szemem róla. Legalább öt percig néztem, amikor a szememet egy kicsit jobbra vittem. A következő áramütés a hatalmas erkély. Odarohantam és egy szempillantás alatt már kint is voltam a korlátnál. Ez a ház… nem találok szavakat. Azt hiszem a fantasztikus szó se jó rá egészen. De más szó nem jutott az eszembe. Kint támaszkodtam és néztem a tájat, amikor halk kopogásra lettem figyelmes. Megfordultam és anya állt az ajtóban.
- Bejöhetek?
- Persze, gyere csak. – oda jött mellém. Ki az erkélyre.
- Még mindig ki vagy akadva a költözés miatt? – nem nézett rám.
- Én? Dehogy! Még Los Angeles-be elmondtam, hogy én is várom!
- Akkor biztos nem vagy?
- Anya! – azt akartam, hogy biztos legyen abban, hogy én boldog vagyok itt. – Én nagyon boldog vagyok itt. Nagyon jó ez a hely. Csodálatos, meseszép és ez a ház! Fantasztikus.
- Tényleg?
- Tényleg! – Megöleltem és ő is visszaölelt. – Szeretlek anya! Te vagy a legjobb anyuka a világon!
- Én is szeretlek, kicsim!
- Anya lehet egy kérdésem?
- Persze!
- Hol fogunk aludni? – annyira elfáradtam az egész napos vezetésben. 8 óra van, de engem már lassan az álom nyom el. Igaz, hogy a költöztetők is megjöttek és mindent kipakoltak, de minden dobozba van vagy pedig letakarva. Se energiám, se kedvem most ahhoz, hogy pakoljak. Igaz a bútorokat felhordták, csak, hogy ne nekünk kelljen.
- Van pár szivacs. Gondoltam egy éjszakát kibírunk a nappaliban nem?
- De! Tökéletes. Amúgy is rég kempingeztünk már – mosolyogtam.
- Na, ez vártam a legidősebb lányomtól. – mosolygott anya is. Bementünk és bezártuk az erkély ajtaját, majd a szobámét is. Lementünk ahol apu már az összes matracot előállítottam. Amy már vagy egy fél órája benyomta a szunyát. Amy aludt középen meg én. Apa Amy másik oldalán. Anya pedig az enyémen. A farmert levettem magamról. A felsőm elég kényelmes volt. A melltartót is levettem. A felső és bugyi párosítás elég kedvező volt a számomra.
Ha az ember korán lefekszik, biztos, hogy korán fent is lesz. Fél hét volt, amikor a családom kelő félben volt. Amy már toppon volt, de anya és apa épp a reggeli jó reggelt drágám szindrómát játszották, amikor a szemem önkéntelenül is felpattant. Nem igazán tudtam eldönteni, milyen napszak is van pontosan, csak mert nem vakított el a nap. De amikor észrevettem a dobozokat, azt, hogy szivacson fekszek, rájöttem, hogy az új házban vagyunk. Ez boldogsággal töltött el. Felültem és a fejemhez kaptam. A fájdalom villámként hasított bele. Majd felálltam és valami innivaló után kezdtem keresni. Meg-megszédültem, így mindig megfogtam valamit. A falat, a bárszéket, a konyhapultot vagy esetleg egy dobozt. Szerencsére a víz be volt kötve, így a mosogatóból ittam. Kávéra egy jó ideig nem is számítottam, csak mert, hogy semmi nincs berendezve. Pedig én kávé nélkül nem tudom elindítani a napot. Bár most sokkal kipihenten aludtam, mint bármikor máskor az elmúlt két évben. Na, jó ez nem teljesen igaz. Bár igaz, hogy Los Angeles-be nem volt valami pihentető. A sok nap, az agyamra ment kora reggel. Legalább hárompohárnyi vizet ihattam ki a csapból. Rájöttem, hogy én tegnap nem is néztem meg rendesen a szobám. Csak a szemközti falat, de a többit nem. Na, nekem se kellett több. Felpattantam és felrohantam az emeletre. Berontottam a szobámba, mintha rabló lennék. Megint megállt a tekintetem a szemközti falon, de gyorsan elkaptam. Azon a falon, amin az ajtóm is volt, volt még két ajtó. Legalábbis egy ajtó és egy elhúzható. Két oldalra kihúzható. Olyan, mint a harmonika ajtó csak ez nem záródik össze, mert fából van. Kinyitottam az első ajtót. Egy fürdőszoba. Saját fürdőm van? - Döbbentem le. Világoskék csempe a falon és ugyan olyan a padlón is. A csempe csak a fal feléig tartott, utána rendes szobafesték volt. Hasonló világoskék színű. A kád széle pont tökéletes volt a sok fürdősómnak, ugyanis rengeteg volt belőle. A zuhany is jó nagy volt. Nagyon tetszett. Kíváncsi voltam a gardróbra, így átszaladtam. Kihúztam az ajtót és egy kicsike szobába léptem be, ami be volt polcozva. A gardrób - állapítottam meg. Nagyon tetszett. Nem volt nagy éppen elég. A bámészkodásom hamar véget ért, így lementem a nappaliba csak, hogy anyáék nehogy azt higgyék, hogy ki akarom magam húzni a munka alól.
- Jó reggelt – köszöntem. Igaz a testem a koffeint még nem kérte, csak mert nem szokásom ilyenkor fent lenni, így még az aludt, de azért jól esett volna egy bögre.
- Azt hittem ki akarod húzni magad a munka alól – mosolygott anya.
- Úgy ismersz? – háborodtam fel.
- Nem!
- Akkor jó! Amúgy tegnap nem néztem meg alaposan a szobám, így felmentem és megnéztem.
- Értem!
- Na és mi a napi menetrend? – kíváncsiskodtam.
- Hát apád elmegy bevásárolni, mert semmi nincs itthon, amit össze lehetne ütni. Gondoltam, mi elkezdünk pakolni meg rendezkedni…
- Meg persze takarítani!
- Igen – mosolygott anya, azon, hogy befejeztem a mondatát – azt is!
- És mivel kezdünk?
- Nappali aztán az étkező. Ma elugornánk megvenni a kiegészítőket, jössz te is?
- Ki nem hagynám! Ahol csak lehet rendezni, megyek! – lelkesedtem. Imádtam a színeket. Rendezni, tenni-venni.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog. – örült anya a lelkesedésemnek. – Utána a lenti fürdő és vendégszoba – folytatta anya a napi menetrendet. – majd mindenki áttér a saját szobájához.
- Amy szobája?
- Azt majd megcsináljuk. Azt könnyű berendezni! Nincs sok cucca a kisasszonynak – mosolygott anya.
- Oké! De kétlem, hogy minden sikerülne egy nap alatt.
- Jaj! Dehogy! Abba beleszakadnánk. Nem, én két vagy maximum három napra terveztem.
- Jó, hát úgy már menni fog!
- Akkor essünk neki! – felálltunk és azonnal pakolni kezdtük, azokat a dobozokat, amire az volt írva, hogy: Nappali
Anyával nem öltöztünk fel. A szégyenlősségen már túl voltunk, meg most apa előtt minek szégyenlősködjek, hiszen sokszor látott már így. Anya összeírta a bevásárló listát és apu kezébe nyomta. Elköszönt tőle. A laptopomat kivettem a kocsiból, mert azt nem engedtem meg, hogy dobozba vigyék, csak mert ha valami baja lesz, biztos kinyírok valakit. Így inkább én vittem a kocsiba. Bedugtam a konnektorba és elindítottam a zenelejátszót. Semmit nem tudok csinálni, ha nem hallgatok zenét. Na, ez nem igaz, Tudom csinálni csak nagyon szenvedve, így sokkal inkább kapcsolok zenét, azzal gyorsabban elmegy az idő.
2010. július 24., szombat
1.fejezet: Hirtelen bejelentés
Reggel nagy zajra keltem. Alig bírtam kinyitni a szeme. Reggel fél hét volt, de itt már javában sütött a nap.
- Lisa, ne csináld már - könyörgött apám.
- Nem, Tom - ejtette ki anyám, apám nevét határozottan és mellé még ezt az egy szót. Min veszekednek már megint? Mostanság ez gyakori a mi családunknál. Irigyeltem Amy-t, mert tudtam, hogy ő nem kell fel erre a hangoskodásra.
- Nézd Tiffani és Amy érdekében is. Ki akarod szakítani őket, hiszen már beilleszkedtek - a nevem hallatán, azonnal felültem, Mi van velem? Ahhoz, hogy ezt kiderítsem, le kell mennem. Se baj. Úgyse tudnék visszaaludni. Kómás fejjel csörtettem le a lépcsőn. Megálltam a nappaliba és tovább hallgattam a vitát.
- Két választásod van - adott ultimátumot anyám apámnak. - Jössz vagy maratsz?
- Hova megyünk? - szálltam be a vitába én is.
- Tiffani kicsim menny fel a szobádba. - parancsolt rám anya.
- Nem! Tudnom kell! Mondjátok el! - követeltem. Apám, felém fordult és nyugodt hangon azt mondta:
- Költözünk.
- Hogy mi? Hiszen 2 éve költöztünk!
- Tudom, de tovább kell állnunk!
- És melyik fantasztikusan nagyvárosba akartok költözni? - akadtam ki. Az én számomra Los Angeles is elég nagy volt.
- Nem. Egy kis városba fogunk költözni Clark Fork-ba. - beszélt még mindig nyugodt hangon hozzám apám.
- Clark...hol? - még a nevét se tudtam kimondani.
- Clark Fork! - ismételte apám. - Kicsit más az időjárás!
- Szuper! És mire számítsak? Forróságra vagy mennyek és vegyek egy bundát? - akadtam ki. Nem hittem el, hogy a szüleim megint egy csinálják! Amikor kilencedikbe mentem akkor is ez volt. Jó ott nem baj, hisz úgy is új suliba kellet volna mennem, de nem igazán tudom elhinni, hogy mikor már beilleszkedtem és találtam egyetlen egy embert, akit a barátnőmnek nevezhetek, elmegyünk és kezdhetem ezt az egészet újra.
- Borult az ég és nem igazán süt a nap.
- De jó, legalább bunda nem kell.
- Két nap múlva indulunk - jelentette be anyám egyik pillanatról a másikra.
- Hogy? - kérdeztük apával egyszerre.
- Nincs apelláta! - mondta határozottan anyám és el is indult a pincébe.
- Most mi lesz? - fordultam riadtan apám felé.
- Jól hallottad, két nap pakolás, utazás, nincs apelláta. - ismételte tömören anyám minden egyes szavát.
- Aaa - dühöngtem. Dobbantottam egyet és mérgesen kifújtam a levegőt. - Ez nem hiszem el - kiabáltam miközben felmentem a lépcsőn. Bár inkább dübögtem, mint mentem. Jó hangosan bevágtam az ajtót és pakolni kezdtem. Mérgemben elsírtam magam. Anyám időzítése a legjobb. Pont egy könnycsepptörlés és egy szipogás között jött be.
- Bejöhetek - kopogott alig hallhatóan és kérdezte bűnbánó hangon.
- Nekem mindegy. - nem akartam vele beszélni. Nem akartam rá nézni se, hogy meglássa, hogy sírok.
- Kicsim, tudom, hogy nehéz, de már nem bírom itt. Te is tudod, hogy nem vagyok az a városi anyuka.
- Tudom. - alig hallhatóan mondtam ki ezt az egy szót. Ezt tényleg én is tudtam. Eddig apu miatt volt itt, de most már úgy látszik, nem bírja a nyüzsgő várost. - De rám is gondolt valaki?
- Hát persze!
- Hát persze - hitetlenkedtem. - Anya ebbe az iskolába háromezer gyerek jár és csak egyet találtam, akit barátnőnek tudtam mondani és akkor mi lesz ott? Oda ötszáz gyerek jár maximum.
- Ezer - jelentette ki anyám - Ezer gyerek jár.
- Tök mindegy - engedtem meg magamnak egy mosolyt, de nem tartott tovább három másodpercnél.
- Jaj, kicsim...
- És, hogy megyünk oda? - szakítottam félbe anyát.
- Kocsival!
- Akkor én egyedül megyek. Csak mert az enyémet is el kell vinni.
- Nem! Szó sem lehet róla!
- Na, majd meglátjuk! - fenyegettem anyát.
Ledobtam a kezemben lévő tárgyat az ágyamra. Felvettem a kocsi kulcsot és a telefont és lementem a lépcsőn. El apa mellett, ki a kocsihoz. Felnéztem és láttam, hogy anyám az ablakból figyel, hogy merre megyek. Beültem a kocsimba és elindultam. Most legszívesebben belehajtottam volna az óceánba. Csak mentem és mentem. Leparkoltam a tengerparti parkolóba és lementem a partra. Leültem a homokba és csak néztem a vizet. Sose tudtam betelni a víz gyönyörű látványával. Nagyon reméltem, hogy ahova most költözünk ott is lesz víz. Én egy kicsi erdei patakkal is beérem. Tovább gyönyörködtem, amikor hangos vihogásra lettem figyelmes. Oldalra néztem és láttam, hogy pár lány, velem egy idősek lehettek, nevetgéltek és vihorásztak. Majd rádöbbentem, hogy én nem vagyok ilyen. Így ez a költözés, már sokkal jobban érdekel, mint az előtt. Rájöttem, hogy nagyon csúnyán beszéltem anyával és, hogy bocsánatot kell kérnem tőle. Belegondolva nem az dühített fel, hogy egy isten háta mögötti helyre költözünk, hanem sokkal inkább azt, hogy a szüleim megint a megkérdezésem nélkül döntöttek egy fontos dologról. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy minden nap mehetek az erdőbe gondolkozni vagy csak sétálni. Hogy bármerre megyek, mindig fogok találni egy kicsi dolgot, ami természetes lesz. Sok könyvben olvastam, hogy egy városi lány elköltözik egy pont ugyan ilyen helyre és csodálatos dolgok történnek vele. Persze nem hittem a vámpírokba és a vérfarkasokba, de azért jó volt belegondolni, hogy nekik nagyon jól alakult az életük. Hiszen megtalálták azt az embert, akit igazán szívből szerethetnek, és aki igazán szívből szereti őket. Ez a dolog, nem volt valóságos, de valahol ez a hang mondta nekem, hogy megéri itt hagyni a forróságot, a nagy pálmafákat és a hatalmas vizet.
Fél óra gyönyörködés a víz végtelen szépségében és úgy döntöttem ideje haza menni és tovább folytatni a pakolást, most már sokkal jobb kedvel. Elköszöntem a parttól, a víztől, amit egy ideig nem fogok látni, majd beültem a kocsimba és hazamentem. Beérve a házba azonnal anyát kezdtem keresni.
- Tif, Tif - rohant oda a nyolc éves kishúgom a becenevemet kiabálva. Felvettem az ölembe és ránéztem.
- Mond hugi - néztem bele csöppnyi kis kék szemébe.
- Elköltözünk - ujjongott.
- Hát ezzel nem mondtál ujjat - mosolyogtam.
- Amy, kicsim - hallottam meg anya hangját kishúgom szobájából. Az ölemben felvittem és bementünk a szobájába.
- Anyu, beszélhetnék veled? - kérdeztem bűnbánó hangon.
- Hát persze - anya most sem haragudott rám. Ugyan olyan hétköznapian beszélt hozzám, mint minden nap szokott beszélni.
- Szeretnék bocsánatot kérni tőled, az előző viselkedésem miatt.
- Semmi baj!
- Dehogy nem, baj. Mert nagyon csúnyán viselkedtem és ezért szeretnék bocsánatot kérni. - daráltam megállás nélkül a szavakat.
- Kicsim - nyugtatott anya - levegőt is vegyél néha. - nevetett. Erre én is elnevettem magam és vettem egy hatalmas levegőt. - Persze, hogy nem haragszok. Tudom, hogy nagyon váratlanul ért a dolog, meg is értem.
- Akkor nincs harag? - kérdeztem mosolyogva.
- Dehogy. - nyomott egy hatalmas puszit a homlokomra. Amy az ölemben összefonta a karját és durcás képet vágott.
- Mi az hugi? - kérdeztem. Miért vágta be a durcást?
- Én nem kaptam puszit - durcizott tovább. Anyával egymásra néztünk és nevetni kezdtünk. Mind a ketten egy akkora puszit adtunk Amy arcára, hogy bepirosodott.
- Így már jó? - kérdezte anya.
- Igen - mosolygott pici húgom.
- Na, gyere te csöppség - vette át anya Amy-t - mész alukálni. - befektette az ágyikójába és betakargatta. Majd nyomott egy puszit az arcára, én pedig a homlokára. Lekapcsoltuk a villanyt és egy kicsi rést hagytunk az ajtajánál, hogy egy kicsi fény mennyen be.
- Na, én megyek, pakolok tovább.
- Rendben, és is - mosolygott anya és adott egy puszit az arcomra.
Majd bementem a szobámba és bekapcsoltam a zenelejátszót. Hallgatni kezdtem a legkedveltebb táncos zenéimet, amire egykor még táncoltam. Ahogy készen lettem a gardróbbal és a fürdővel, lefeküdtem aludni.
Másnap reggel 9 óra körül keltem. Belevettettem magam a pakolásba. Egész nap megállás nélkül csak pakoltam. Meglepetésemre hamar elment a nap. Így lefeküdtem és magam mellé raktam a lap topot, hogy zenét hallgassak rajta. De fáradtabb voltam a kelleténél így hamar elaludtam. Át se öltöztem, az egész napos hordott ruhámba aludtam el. Majd három óra körül, az egyik fordulásnál felkeltem és tovább aludtam. Majd hamar eljutott az agyamig, hogy ettől le kellett volna esnie a gépemnek. Gyorsan felültem és körbenéztem. Csak mert nem hallottam a puffanást a padlón. Majd megláttam a gépem az egyik dobozon volt és kikapcsolva pihen. A villany le van kapcsolva, pedig én égve hagytam. A lávalámpáim be vannak kapcsolva, pedig én nem kapcsoltam be őket. Én pedig be vagyok takarva. Ebből tudtam, hogy anya volt az, aki mind ezt megtette. Visszafeküdtem és tudtam, csak másodpercek kérdése és újra elalszok. Éjjel azt álmodtam, hogy az új házunkban vagyok valaki karjaiba, de nem látom az arcát, de ennek ellenére is tudtam, hogy nagyon szeretem. Szóval nézzük, ahogy hugi babázik. Nyom egy puszit a fejemre és jó szorosan megölel. Mintha valaki tényleg adott volna egy puszit. Kinyitottam a szemem, de senki nem volt a szobámba. Meglepetésemre, már reggel volt. Ránéztem az órámra és a kijelzőn 08:12 állt. Elég korán van – kezdtem beindítani az agyamat – de már süt a nap és ilyenkor nem tudok vissza aludni. Most mit csináljak? Ma költözünk! – fancsalodott el az arcom – Nincs kedvem vezetni. Bár az, hogy az erdő mellett fogunk lakni az jó lesz – boldogsággal töltött el ez a gondolat. Nagy nehezen felálltam és lecammogtam egy kávéért.
- Jó reggelt! – kiáltottam, csak mert senkit nem láttam a házba. Majd mintha egy szélvihar suhant volna el, édes anyukám képében.
- Reggelt? – nevetett – Hol van már a reggel?
- Most! – feleltem – és csak, hogy emberi aggyal tudjak gondolkozni és válaszolni, innom kell egy kávét. – kiáltott a testem koffein után. A kávéfőzőhöz léptem és útközben kivettem egy bögrés a nyitott dobozból.
- Azt most raktam el – háborodott anya fel.
- Én most vettem ki – feleseltem szemtelenül. – Mert máshogy nem tudok kávét inni.
- Ne feleselj. – fenyegetett.
- Bocsi – mosolyogtam, nem túl élettelien. – De tudod, hogy reggel ilyen vagyok. Harapós!
- Akár egy tigris!
- Miért pont egy tigris?
- Nem tudom ez ugrott be!
- Aha – világosodtam meg – értem.
Folytattam tovább a kávécsinálást. 2 ujjnyi kávé, 4 ujjnyi tej, 3 kávéskanál cukor és egy kicsi fahéj. Szerencse, hogy meleg volt a kávé, így nem kellett megmelegítenem – néztem a mikróra. Vagy inkább a mikró helyére. Ja, amúgy se tudnám megmelegíteni, csak mert el van rakva valamelyik dobozba.
- 11-kor indulunk. – adta anya a tudtomra.
- Jó – meglepődött a beleegyezésemen. Gondolom egy kisebb hiszti rohamot várt volna, de már tegnap előtt kihisztiztem magam. A kávémmal együtt felballagtam a szobámba.
Készülődni kezdtem. Egy gyors fürdéssel megoldottam a tisztálkodást, egy fogmosás kíséretében. Egy hosszú fehér csőnadrágot vettem fel egy egyszerű lila felsővel. Papucsot akartam venni, de hamar meggondoltam magam. Csak mert nem fogom végig vezetni az utat papucsba, így inkább felvettem egy sárga egyszínű tornacipőt. Szájfényt raktam a számra, amikor halk kopogást hallottam az ajtófélfán. A nyitott ajtómban a költöztető állt. Onnan tudtam, hogy rá volt írva a pólójára, hogy: Moon KFT.
És hozzá a szlogen-ük: Ha költözni szeretne, hívjon minket. A rendelkezésére állunk a nap 24 órájában.
- Elnézést, de szeretném levinni a kocsihoz a holmiját!
- Csak tessék! – mosolyogtam. Szólt a többieknek és 10 perc alatt mindent lehordtak a szobából. Még egyszer körbe néztem, hogy minden meg van-e. Nagyon nehéz volt elköszönnöm a háztól és főleg a szobámtól. Két hosszú évig éltem itt és volt ez az én saját kis zugom. Most itt kell hagynom és egy teljesen új helyre költöznöm. Azt is alakíthatom át. Jaj, térj már észhez - változott meg a hangulatom - te szeretnél oda menni! A természet a te világod!
Teljesen igazad van – csillant fel a szemem – én nem is szeretem a forróságot.
Úgy beszéltem mintha egy másik ember beszélt volna hozzám! Na, jó az agyamra ment a forróság, az más biztos!
- Lisa, ne csináld már - könyörgött apám.
- Nem, Tom - ejtette ki anyám, apám nevét határozottan és mellé még ezt az egy szót. Min veszekednek már megint? Mostanság ez gyakori a mi családunknál. Irigyeltem Amy-t, mert tudtam, hogy ő nem kell fel erre a hangoskodásra.
- Nézd Tiffani és Amy érdekében is. Ki akarod szakítani őket, hiszen már beilleszkedtek - a nevem hallatán, azonnal felültem, Mi van velem? Ahhoz, hogy ezt kiderítsem, le kell mennem. Se baj. Úgyse tudnék visszaaludni. Kómás fejjel csörtettem le a lépcsőn. Megálltam a nappaliba és tovább hallgattam a vitát.
- Két választásod van - adott ultimátumot anyám apámnak. - Jössz vagy maratsz?
- Hova megyünk? - szálltam be a vitába én is.
- Tiffani kicsim menny fel a szobádba. - parancsolt rám anya.
- Nem! Tudnom kell! Mondjátok el! - követeltem. Apám, felém fordult és nyugodt hangon azt mondta:
- Költözünk.
- Hogy mi? Hiszen 2 éve költöztünk!
- Tudom, de tovább kell állnunk!
- És melyik fantasztikusan nagyvárosba akartok költözni? - akadtam ki. Az én számomra Los Angeles is elég nagy volt.
- Nem. Egy kis városba fogunk költözni Clark Fork-ba. - beszélt még mindig nyugodt hangon hozzám apám.
- Clark...hol? - még a nevét se tudtam kimondani.
- Clark Fork! - ismételte apám. - Kicsit más az időjárás!
- Szuper! És mire számítsak? Forróságra vagy mennyek és vegyek egy bundát? - akadtam ki. Nem hittem el, hogy a szüleim megint egy csinálják! Amikor kilencedikbe mentem akkor is ez volt. Jó ott nem baj, hisz úgy is új suliba kellet volna mennem, de nem igazán tudom elhinni, hogy mikor már beilleszkedtem és találtam egyetlen egy embert, akit a barátnőmnek nevezhetek, elmegyünk és kezdhetem ezt az egészet újra.
- Borult az ég és nem igazán süt a nap.
- De jó, legalább bunda nem kell.
- Két nap múlva indulunk - jelentette be anyám egyik pillanatról a másikra.
- Hogy? - kérdeztük apával egyszerre.
- Nincs apelláta! - mondta határozottan anyám és el is indult a pincébe.
- Most mi lesz? - fordultam riadtan apám felé.
- Jól hallottad, két nap pakolás, utazás, nincs apelláta. - ismételte tömören anyám minden egyes szavát.
- Aaa - dühöngtem. Dobbantottam egyet és mérgesen kifújtam a levegőt. - Ez nem hiszem el - kiabáltam miközben felmentem a lépcsőn. Bár inkább dübögtem, mint mentem. Jó hangosan bevágtam az ajtót és pakolni kezdtem. Mérgemben elsírtam magam. Anyám időzítése a legjobb. Pont egy könnycsepptörlés és egy szipogás között jött be.
- Bejöhetek - kopogott alig hallhatóan és kérdezte bűnbánó hangon.
- Nekem mindegy. - nem akartam vele beszélni. Nem akartam rá nézni se, hogy meglássa, hogy sírok.
- Kicsim, tudom, hogy nehéz, de már nem bírom itt. Te is tudod, hogy nem vagyok az a városi anyuka.
- Tudom. - alig hallhatóan mondtam ki ezt az egy szót. Ezt tényleg én is tudtam. Eddig apu miatt volt itt, de most már úgy látszik, nem bírja a nyüzsgő várost. - De rám is gondolt valaki?
- Hát persze!
- Hát persze - hitetlenkedtem. - Anya ebbe az iskolába háromezer gyerek jár és csak egyet találtam, akit barátnőnek tudtam mondani és akkor mi lesz ott? Oda ötszáz gyerek jár maximum.
- Ezer - jelentette ki anyám - Ezer gyerek jár.
- Tök mindegy - engedtem meg magamnak egy mosolyt, de nem tartott tovább három másodpercnél.
- Jaj, kicsim...
- És, hogy megyünk oda? - szakítottam félbe anyát.
- Kocsival!
- Akkor én egyedül megyek. Csak mert az enyémet is el kell vinni.
- Nem! Szó sem lehet róla!
- Na, majd meglátjuk! - fenyegettem anyát.
Ledobtam a kezemben lévő tárgyat az ágyamra. Felvettem a kocsi kulcsot és a telefont és lementem a lépcsőn. El apa mellett, ki a kocsihoz. Felnéztem és láttam, hogy anyám az ablakból figyel, hogy merre megyek. Beültem a kocsimba és elindultam. Most legszívesebben belehajtottam volna az óceánba. Csak mentem és mentem. Leparkoltam a tengerparti parkolóba és lementem a partra. Leültem a homokba és csak néztem a vizet. Sose tudtam betelni a víz gyönyörű látványával. Nagyon reméltem, hogy ahova most költözünk ott is lesz víz. Én egy kicsi erdei patakkal is beérem. Tovább gyönyörködtem, amikor hangos vihogásra lettem figyelmes. Oldalra néztem és láttam, hogy pár lány, velem egy idősek lehettek, nevetgéltek és vihorásztak. Majd rádöbbentem, hogy én nem vagyok ilyen. Így ez a költözés, már sokkal jobban érdekel, mint az előtt. Rájöttem, hogy nagyon csúnyán beszéltem anyával és, hogy bocsánatot kell kérnem tőle. Belegondolva nem az dühített fel, hogy egy isten háta mögötti helyre költözünk, hanem sokkal inkább azt, hogy a szüleim megint a megkérdezésem nélkül döntöttek egy fontos dologról. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy minden nap mehetek az erdőbe gondolkozni vagy csak sétálni. Hogy bármerre megyek, mindig fogok találni egy kicsi dolgot, ami természetes lesz. Sok könyvben olvastam, hogy egy városi lány elköltözik egy pont ugyan ilyen helyre és csodálatos dolgok történnek vele. Persze nem hittem a vámpírokba és a vérfarkasokba, de azért jó volt belegondolni, hogy nekik nagyon jól alakult az életük. Hiszen megtalálták azt az embert, akit igazán szívből szerethetnek, és aki igazán szívből szereti őket. Ez a dolog, nem volt valóságos, de valahol ez a hang mondta nekem, hogy megéri itt hagyni a forróságot, a nagy pálmafákat és a hatalmas vizet.
Fél óra gyönyörködés a víz végtelen szépségében és úgy döntöttem ideje haza menni és tovább folytatni a pakolást, most már sokkal jobb kedvel. Elköszöntem a parttól, a víztől, amit egy ideig nem fogok látni, majd beültem a kocsimba és hazamentem. Beérve a házba azonnal anyát kezdtem keresni.
- Tif, Tif - rohant oda a nyolc éves kishúgom a becenevemet kiabálva. Felvettem az ölembe és ránéztem.
- Mond hugi - néztem bele csöppnyi kis kék szemébe.
- Elköltözünk - ujjongott.
- Hát ezzel nem mondtál ujjat - mosolyogtam.
- Amy, kicsim - hallottam meg anya hangját kishúgom szobájából. Az ölemben felvittem és bementünk a szobájába.
- Anyu, beszélhetnék veled? - kérdeztem bűnbánó hangon.
- Hát persze - anya most sem haragudott rám. Ugyan olyan hétköznapian beszélt hozzám, mint minden nap szokott beszélni.
- Szeretnék bocsánatot kérni tőled, az előző viselkedésem miatt.
- Semmi baj!
- Dehogy nem, baj. Mert nagyon csúnyán viselkedtem és ezért szeretnék bocsánatot kérni. - daráltam megállás nélkül a szavakat.
- Kicsim - nyugtatott anya - levegőt is vegyél néha. - nevetett. Erre én is elnevettem magam és vettem egy hatalmas levegőt. - Persze, hogy nem haragszok. Tudom, hogy nagyon váratlanul ért a dolog, meg is értem.
- Akkor nincs harag? - kérdeztem mosolyogva.
- Dehogy. - nyomott egy hatalmas puszit a homlokomra. Amy az ölemben összefonta a karját és durcás képet vágott.
- Mi az hugi? - kérdeztem. Miért vágta be a durcást?
- Én nem kaptam puszit - durcizott tovább. Anyával egymásra néztünk és nevetni kezdtünk. Mind a ketten egy akkora puszit adtunk Amy arcára, hogy bepirosodott.
- Így már jó? - kérdezte anya.
- Igen - mosolygott pici húgom.
- Na, gyere te csöppség - vette át anya Amy-t - mész alukálni. - befektette az ágyikójába és betakargatta. Majd nyomott egy puszit az arcára, én pedig a homlokára. Lekapcsoltuk a villanyt és egy kicsi rést hagytunk az ajtajánál, hogy egy kicsi fény mennyen be.
- Na, én megyek, pakolok tovább.
- Rendben, és is - mosolygott anya és adott egy puszit az arcomra.
Majd bementem a szobámba és bekapcsoltam a zenelejátszót. Hallgatni kezdtem a legkedveltebb táncos zenéimet, amire egykor még táncoltam. Ahogy készen lettem a gardróbbal és a fürdővel, lefeküdtem aludni.
Másnap reggel 9 óra körül keltem. Belevettettem magam a pakolásba. Egész nap megállás nélkül csak pakoltam. Meglepetésemre hamar elment a nap. Így lefeküdtem és magam mellé raktam a lap topot, hogy zenét hallgassak rajta. De fáradtabb voltam a kelleténél így hamar elaludtam. Át se öltöztem, az egész napos hordott ruhámba aludtam el. Majd három óra körül, az egyik fordulásnál felkeltem és tovább aludtam. Majd hamar eljutott az agyamig, hogy ettől le kellett volna esnie a gépemnek. Gyorsan felültem és körbenéztem. Csak mert nem hallottam a puffanást a padlón. Majd megláttam a gépem az egyik dobozon volt és kikapcsolva pihen. A villany le van kapcsolva, pedig én égve hagytam. A lávalámpáim be vannak kapcsolva, pedig én nem kapcsoltam be őket. Én pedig be vagyok takarva. Ebből tudtam, hogy anya volt az, aki mind ezt megtette. Visszafeküdtem és tudtam, csak másodpercek kérdése és újra elalszok. Éjjel azt álmodtam, hogy az új házunkban vagyok valaki karjaiba, de nem látom az arcát, de ennek ellenére is tudtam, hogy nagyon szeretem. Szóval nézzük, ahogy hugi babázik. Nyom egy puszit a fejemre és jó szorosan megölel. Mintha valaki tényleg adott volna egy puszit. Kinyitottam a szemem, de senki nem volt a szobámba. Meglepetésemre, már reggel volt. Ránéztem az órámra és a kijelzőn 08:12 állt. Elég korán van – kezdtem beindítani az agyamat – de már süt a nap és ilyenkor nem tudok vissza aludni. Most mit csináljak? Ma költözünk! – fancsalodott el az arcom – Nincs kedvem vezetni. Bár az, hogy az erdő mellett fogunk lakni az jó lesz – boldogsággal töltött el ez a gondolat. Nagy nehezen felálltam és lecammogtam egy kávéért.
- Jó reggelt! – kiáltottam, csak mert senkit nem láttam a házba. Majd mintha egy szélvihar suhant volna el, édes anyukám képében.
- Reggelt? – nevetett – Hol van már a reggel?
- Most! – feleltem – és csak, hogy emberi aggyal tudjak gondolkozni és válaszolni, innom kell egy kávét. – kiáltott a testem koffein után. A kávéfőzőhöz léptem és útközben kivettem egy bögrés a nyitott dobozból.
- Azt most raktam el – háborodott anya fel.
- Én most vettem ki – feleseltem szemtelenül. – Mert máshogy nem tudok kávét inni.
- Ne feleselj. – fenyegetett.
- Bocsi – mosolyogtam, nem túl élettelien. – De tudod, hogy reggel ilyen vagyok. Harapós!
- Akár egy tigris!
- Miért pont egy tigris?
- Nem tudom ez ugrott be!
- Aha – világosodtam meg – értem.
Folytattam tovább a kávécsinálást. 2 ujjnyi kávé, 4 ujjnyi tej, 3 kávéskanál cukor és egy kicsi fahéj. Szerencse, hogy meleg volt a kávé, így nem kellett megmelegítenem – néztem a mikróra. Vagy inkább a mikró helyére. Ja, amúgy se tudnám megmelegíteni, csak mert el van rakva valamelyik dobozba.
- 11-kor indulunk. – adta anya a tudtomra.
- Jó – meglepődött a beleegyezésemen. Gondolom egy kisebb hiszti rohamot várt volna, de már tegnap előtt kihisztiztem magam. A kávémmal együtt felballagtam a szobámba.
Készülődni kezdtem. Egy gyors fürdéssel megoldottam a tisztálkodást, egy fogmosás kíséretében. Egy hosszú fehér csőnadrágot vettem fel egy egyszerű lila felsővel. Papucsot akartam venni, de hamar meggondoltam magam. Csak mert nem fogom végig vezetni az utat papucsba, így inkább felvettem egy sárga egyszínű tornacipőt. Szájfényt raktam a számra, amikor halk kopogást hallottam az ajtófélfán. A nyitott ajtómban a költöztető állt. Onnan tudtam, hogy rá volt írva a pólójára, hogy: Moon KFT.
És hozzá a szlogen-ük: Ha költözni szeretne, hívjon minket. A rendelkezésére állunk a nap 24 órájában.
- Elnézést, de szeretném levinni a kocsihoz a holmiját!
- Csak tessék! – mosolyogtam. Szólt a többieknek és 10 perc alatt mindent lehordtak a szobából. Még egyszer körbe néztem, hogy minden meg van-e. Nagyon nehéz volt elköszönnöm a háztól és főleg a szobámtól. Két hosszú évig éltem itt és volt ez az én saját kis zugom. Most itt kell hagynom és egy teljesen új helyre költöznöm. Azt is alakíthatom át. Jaj, térj már észhez - változott meg a hangulatom - te szeretnél oda menni! A természet a te világod!
Teljesen igazad van – csillant fel a szemem – én nem is szeretem a forróságot.
Úgy beszéltem mintha egy másik ember beszélt volna hozzám! Na, jó az agyamra ment a forróság, az más biztos!
2010. július 3., szombat
Erdei Homály
Erdei Homály
Előszó:
Los Angeles-ból elköltözni Clark Fork isten háta mögé? Soha! - Gondoltam ezt egy évvel ezelőtt. Akkor még nem tudtam, hogy ez a hely csupa izgalmat rejt magában. Anyám iskola előtt pár nappal jelentette be, hogy költözünk. Nagyon dühös lettem, de rájöttem Los Angeles nem az én világom. Így boldogan ültem be a kocsimba, hogy nyolc órát vezethessek. Nem számítottam rá, hogy ez a hely lehet ennyire szép is. Szebb mint amit én vártam. De az erdő mást is rejt. Szerelem vagy veszély? Soha nem tudhatom. A dolgok valóra válnak! A betűk, a szavak. Mind amit valaha olvastam és nem hittem benne, most valóra vált. Ámulat és kábulat. Ez tényleg a való világ?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)