2. fejezet: A mesebeli ház

Lementem a lépcsőn. Anya már várakozott rám.
- Azt hittem sose jössz már le.
- Ne haragudj! Csak megnéztem, hogy mindent elraktam-e!
- Oké! De akkor mennyünk, mert Clark Fork messze van. – pörgött anya.
- Oké. – Anya előre ment én pedig elköszöntem a háztól. Azért nehéz volt megválnom tőle. Nagyon sok mindenen keresztülmentem itt. Nem mintha az életem olyan csúcs izgis lett volna, de akkor is. Nagyon reméltem a következő, hely is így a szívemhez fog majd nőni, ha nem jobban. Azzal bezártam az ajtót és odamentem a kocsihoz. Beraktam a táskám az anyós ülésre, de még nem szálltam be, mert most jön az, hogy nagyon vigyázz magadra… a szokásos.
- Minden megvan? – kérdezte aggódva apa!
- Igen, minden! – erősítettem meg.
- Itt a GPS. Mindet beprogramoztam neked, semmit nem kell majd csinálnod!
- Oké! Értettem!
- Vigyázz magadra és ne menny túl gyorsan.
- Nem fogok! Ott leszek anya mögött és te előtted, szóval teljes a biztonság!
- A telefon ott van a kezednél – aggodalmaskodott anya is.
- Igen! Ott van a pohártartóba a kézifék előtt!
- Rendben! Akkor majd ott konzultálunk.
- Oké!
- Vigyázz magadra!
- Meglesz!
- Szeretünk – nyomtak az arcomra egy-egy puszit.
- Én is titeket. – azzal beszálltam a kocsiba. A GPS-t beraktam a helyére és máris mondta az útvonalat. Anya elindult és én is utána mentem. Elhaladtam az: ELADÓ Elkelt tábla mellett. Nagyon jó volt, hogy már ennyi idő alatt találtunk egy embert, aki megveszi. Fura volt, hogy más fog ebben a házban lakni és nem mi. Tovább tettem magam ezen és bár szomorúan, de követtem a GPS-t.
50 méter múlva forduljon jobbra – mondta a női hang.
...
7 és fél óra töménytelen vezetés után, értünk be arra a részre, ahol a pálmafákat erdők, a napot felhők váltották fel. Alig hittem a szememnek. A legeslegszebb hely, amit valaha láttam. Ámultam és bámultam. Az út mentén, erdők sokasága áll. Néhány ház a város szélén elvetve volt. Nem túl nagyok, éppen elég. Otthonos és elegáns. Nagyon szépek. Beérve a városba, lelassítottam és elidőztem néhány másodpercet, hogy megnézzem a tájat. Most már házak álltak az út mentén és mögöttük az erdők. Eddig nem is hiányoltam a természetet. Megvoltam az óceán látványával. De most, hogy itt vagyok, annyira feleslegesnek éreztem a régi helyem. Mintha egy másik világba csöppentem volna. Tudom, hogy csak egy kis ideig lesz ez is egy más világ. Egy idő után úgyis uncsi lesz. Legalábbis így szokott lenni. Azért nagyon remélem, hogy nem így lesz. Nem hittem a szememnek. Annyira gyönyörű. Most biztos azt kérdezitek, hogy-hogy lehet szép egy pár korhadt fa?
Én könnyen megmondom erre a választ. Én nagyon természetkedvelő vagyok. Imádom az erdőt, a fákat, a csöndet. Nem lehet szavakba foglalni mennyire szép ez a hely.
Nem annyira sok autókázás után anya leparkolt egy ház előtt és leállította a kocsit. Követtem a példáját. Kivettem a gyújtás kapcsolóból a kulcsot és kiszálltam. Apa ebben a pillanatban parkolt le mögöttem. Kinyújtottam elült testrészeimet. Nagyot ásítottam. Nem is foglalkoztam a tájjal. Eszembe se jutott, hogy meg kéne fordulnom, hogy megnézzem, milyen házba költözünk. Lezártam a kocsit és anya kocsijához mentem. Fél szemmel a házra pillantottam. Amy és anya is kiszállt a kocsiból. Anya arca a ledöbbenéstől megváltozott. Na, most már sokkal, inkább nem mert a házra nézni. Ennyire csúnya vagy ennyire szép? Bárhogy is legyen, túlélem. Óvatosan fordultam a ház felé. Oh, te jó ég! Mintha ordítottam volna magamban. Alig kaptam levegőt. A tökéletes és mesebeli ház itt áll előttem. Pont, amiről álmodtam. Az erdős tájnál egy mesebeli ház. Zöld kerítése van, ami olyan 2 és fél méteres lehetett. Anya kinyitotta a kaput és beléptünk a kertbe. Hosszú lépcső volt, amin fel kell menni a szintén ugyan olyan zöld színű ajtóhoz. A lépcső mellett sziklakert áll. A lépcső kovácsoltvas korlátja be van futtatva borostyánnal. A ház emeletes. Az is be van futtatva borostyánnal. Zöld zsalugáter az utcára néző ablakokon. A szobáknak kicsi erkélye van.
A nagykaputól egészen hosszú zöld füves terület vezetett hátra a kertig. Ezen a területen kezdtünk sétálni, hogy megnézzük mekkora az udvar, meg persze, hogy a ház milyen kívülről. A ház háta mögé értünk, amikor mindenki megállt és elcsodálkozott. Hatalmas erkély állt. Egy nagy üvegajtóval. A terasz tört fehér márványlappal volt letéve. Fekete kovácsoltvassal a terasz szélén, mint egy kis kert. Három lépcsőfeljáró volt. Középen egy és a két szélén egy-egy. Azokon kis kapu szerűség. Nem lehetett több egy méternél. Arra jó lesz, hogy ha anya kimegy a kertbe, akkor ide betudja „zárni” Amy-t. Csak mert a kertünk végében egy kicsi erdő állt, ami össze volt kötve a nagy erdővel. Csak annak egy része leválasztva. Egy nem túlzottan nagykert állt hátul, zöld pázsittal. Egy hosszú garázs, három garázs ajtóval rajta.
- Ez nagyon durva – csak ennyit tudtam kinyögni. Hiszen itt vagyok. Itt álok annak a háznak a kertjében, ami nemsokára az otthonom lesz. Egy mesebeli ház. Annyira szép. Nem is tudom, minek féltem az elején. Ismerem a szüleim. Tudom, hogy csak szép házakat vesznek.
- Tiffani fordulj meg! – szólt anya és tudtam, hogy valami szépet szeretne mutatni, mert kicsengett a hangjából.
Hát megfordultam. Nem akartam megváratni a szépséget.
- Az a te szobád! – mutatott fel.
- Te jó ég! – ez a három szó jutott eszembe. Az ámulat elborította az agyam. – Ugye ez csak valami vicc? – nem ez nem lehet. Ébredj! – parancsoltam magamnak. – Csak álmodsz! De semmi, ugyan úgy ott állt előttem a ház. – Ez… az… én… szobám… fala? – nyögdécseltem a szavakat. Egy hatalmas erkélyes szoba. Nincs akkora, mint a lenti, de akkor is. Legalább öt méter széles és három méter hosszú. Ez csak a fal negyedét foglalta el. Még egy negyed részét egy kiugró ablak foglalta el. – Na, ne! – anyáék felé fordultam. – Ez biztos az én szobám?
- Igen! A tied! Csak a tied! – anyáék nagyon örültek annak, hogy ennyire teszik.
- Oh my god. – mondtam angolul, az ó Istenemet.
- Na, nem megyünk be? – mosolygott apa.
- De! – anya elindult Amy-vel előre. Én nem tudtam megmozdulni. Apa ott maradt velem a biztonság kedvéért.
- Tetszik?
- Én… én nem jutok szavakhoz. Mindig is ilyet akartam.
- Tudom! Ezért vettük meg ezt. Volt egy másik ház, ami nagyobb volt, de ezt vettük, hogy kedvezzünk neked egy kicsit. Hiszen annyira kiborultál a költözés miatt.
- Ja… igen, de rájöttem tök hülye voltam. Hiszen amúgy is kezdtem megunni az óceánt. – viccelődtem. Megöleltem apát, oldalról.
- Azt meghiszem. – mosolygott. Ő is megölelt. – Nem vagy kíváncsi belülről a házra?
- Dehogynem! Mennyünk. – megfogta a kezem, mintha még mindig kislány lennék. Nagyon kevés időt töltöttem vele. Hiszen annyit dolgozott. Én suliba jártam. Nem igazán voltunk együtt. Legalábbis így kettesben nagyon keveset. Nagyon sokat utazott. Külföldre vagy belföldre. Igaz csak 2-3 napot, de akkor is. A leghosszabb útja 8 nap volt, amikor Európába kellett utaznia. Párizsba volt valami konferencián. Annyira hiányzott. – Tudod, örülök, hogy ide költöztünk.
- Én is – mosolygott. Láttam rajta, hogy tényleg igazán boldog. A családunk kezdett szétesni. Anyáék veszekedése nem igazán tartotta össze. Nem mondom, hogy igazán sokat veszekedtek volna. Havonta 2-szer maximum. Mindig megbeszélték. Nem volt az, hogy anya vagy apa elment volna otthonról, de akkor is senkinek nem kedvezett a veszekedés, nekem sem.
Felmentünk a kis fedett teraszra, ami az ajtó előtt állt. Annak is volt az oldalán egy kicsi lépcső, csak, hogy ne keljen körbe menni, mindig. Sokszor belegondoltam milyen lehet egy ilyen házba beköltözni, de soha nem gondoltam, hogy ennyire jó érzés. Kinyitottuk az ajtót. Magamban kimondtam, hogy: Szezám tárulj. Nem hittem a szememnek. A nappali több szintes volt. Egyenesen a baloldalra néztem ahol a kandalló állt, beépítve. A nappali egy szinttel lentebb volt. Körbe mintha egy kis peron lenne. Amire virágot lehet tenni vagy ráülni. Az egész barna, tölgyfa színű lehetett. Nem vagyok asztalos így nem igazán ismerem ki magam a fák terén. A lényeg, hogy a parketta vöröses barna színű volt. Előre néztem. Velem szemben, pont a lépcsőfeljáró volt. A lépcső mellett, a földszinten a konyha. Két lépcsőfokkal fentebb, mint a nappali. Egy bárpult választotta el a nappalitól. Cseresznyefa színe volt. Ahogy a többi konyhai bútornak is. A konyhai gépek be voltak már építve. Szürke hűtő, szürke mosogató. Szürke mosogatógép és a bárpult feletti lámpa is szürke volt. A bárpultnál lévő négy darab szék lába szürke vasból készült. A párnáknak pedig barna párnahuzatuk volt és így volt hozzárögzítve. A bárpulttól a kandalló irányába lesz szerintem az étkező asztal és a székek. Akkor jobb oldalt a fal felé fordulva a TV. – rendeztem el mindent a fejemben. - A konyha mellett egy kicsi folyosót pillantottam meg. Most, hogy az ajtóból mindent rendesen megnéztem talán ideje átlépni a küszöböt. Beléptem. Nagyon jó érzés volt. Átvágtam a nappalin. Gyorsan szerettem volna menni. Amikor azt hittem elesek egy lépcsőfokban, kiderült, hogy csak mindössze két métert mentem. Hát nem haladtam valami sokat – nevettem saját magamon. – Tovább mentem és bámultam. A kandalló és a konyha közti párkány résznél, végig nagy üvegek álltak. Felléptem a konyha szintjére. Ekkor vettem észre, hogy a nappali falainak színe barackvirág színű. Tovább mentem. Benyitottam az ajtón. Hát megvan a leni fürdőszoba. Kuncogtam alig hallhatóan. Egy kád, egy zuhany, egy WC, egy kézmosó és egy tükör. Semmi extra. A többit gondolom, mi fogjuk felszerelni. A kék csempe nagyon a kedvemre játszott. A gyönyörködés után kiléptem a fürdőből és becsuktam magam mögött az ajtót. Kinéztem a folyosó végén található ajtón. Ez az erkély ajtaja. – állapítottam meg - Visszamentem a kis folyosón. Már felfordultam a lépcsőn, hogy megszemléljem a fenti szobákat is, de megakadt valamin a szeme. Pontosabban még egy ajtón. A harmadik lépcsőfokon könnyedén visszafordultam. Kinyitottam az ajtót és egy bútorozatlan szobába érkeztem meg. Nem volt különösebben semmi vele, azon kívül, hogy szép volt. Tetszett a fal színe. Sárgadinnye sárga lehetett. Majd kiléptem. Na, ideje megnézni a saját szobám. Felértem és öt ajtót találtam. A fenti résznél egy kisebb placc volt. Egy kicsi tévéző vagy beszélgetős sarkot lehet kialakítani. Tudtam, melyik az én szobám ajtaja. Azt hagytam utoljára. Tudtam, ha oda bemegyek, nem jövök ki egy ideig. Kinyitottam az első szoba ajtaját, a lépcsőt megkerülve. Hatalmas volt és halványkék színű. Biztos, hogy ez anyuék szobája lesz. Két hosszú ajtót láttam. Ez biztos az erkélyé lesz. Anyáéknál is parketta volt. Két ajtó volt még a hálószobában. Lemerném fogadni, hogy a fürdő és a gardrób. Anya biztos ki fogja csinosítani. Annyi családi fotónk van, hogy szerintem alig fog kilátszani a fal színe. Jót nevettem ezen. Majd kiléptem és bezártam magam mögött az ajtót. Ugyan azon a falon még egyetlen egy ajtó állt. Benyitottam és a fenti fürdő volt az. Hasonló berendezéssel, mint a lenti. A csempe csak egy-két árnyalattal lehetett eltérő. Viszont itt már két csap volt és nem egy. Na, ez biztos, hogy a kedvenc helyem lesz. – nevettem. Nem vagyok egy tükörmániás liba. Nem szoktam órákat tölteni a tükör előtt. Nem mondom, hogy nem szeretek jól kinézni, nem az. Nagyon is szeretek, de nem viszem túlzásokba a dolgot. Kijöttem és a következő falon lévő ajtót kinyitottam. Ez egy gardrób lehetett. Vagy inkább csak egy lomos szoba. Nem volt nagy. Maximum két méterszer 2 méteres. Elég volt a porból! Bezártam az ajtót és megkerültem a lépcsőt. Benyitottam a következő szobába. Amy szobája volt. Onnan tudtam, hogy halvány rózsaszín színű volt a fala. Nem volt erkélye. Az ablakai se az utcára néztek, hanem a szomszéd felé. Nem töltöttem itt sok időt. A saját szobám sokkal inkább érdekelt. Kimentem, az ajtót bezártam és Amy szobájának ajtajával szembe volt az enyém ajtaja. A szemközti falon. Végig kellett mennem a lépcső előtt. Amikor odaértem, rátettem a kilincsre a kezem és egy nagy levegőt vettem. Kinyitottam és a levegő a torkomon akadt. Egy párszor mintha fulladoztam is volna, mire a testem felengedett. Rendes légzésem kezdett a helyére állni. Közel voltam ahhoz, hogy sikítsak az örömtől. Nem voltam épp egy sikítozó típus, de most nagyon jól esett volna. A szobámnak halványlila színe volt. Velem szemben egy kiugró üveg volt. Pont, mint a filmekben. Amikor a főszereplő lány leül és kinéz az ablakon és gondolkozik. Nagyon sok ideje álmodtam egy ilyenről. Nem bírtam levenni a szemem róla. Legalább öt percig néztem, amikor a szememet egy kicsit jobbra vittem. A következő áramütés a hatalmas erkély. Odarohantam és egy szempillantás alatt már kint is voltam a korlátnál. Ez a ház… nem találok szavakat. Azt hiszem a fantasztikus szó se jó rá egészen. De más szó nem jutott az eszembe. Kint támaszkodtam és néztem a tájat, amikor halk kopogásra lettem figyelmes. Megfordultam és anya állt az ajtóban.
- Bejöhetek?
- Persze, gyere csak. – oda jött mellém. Ki az erkélyre.
- Még mindig ki vagy akadva a költözés miatt? – nem nézett rám.
- Én? Dehogy! Még Los Angeles-be elmondtam, hogy én is várom!
- Akkor biztos nem vagy?
- Anya! – azt akartam, hogy biztos legyen abban, hogy én boldog vagyok itt. – Én nagyon boldog vagyok itt. Nagyon jó ez a hely. Csodálatos, meseszép és ez a ház! Fantasztikus.
- Tényleg?
- Tényleg! – Megöleltem és ő is visszaölelt. – Szeretlek anya! Te vagy a legjobb anyuka a világon!
- Én is szeretlek, kicsim!
- Anya lehet egy kérdésem?
- Persze!
- Hol fogunk aludni? – annyira elfáradtam az egész napos vezetésben. 8 óra van, de engem már lassan az álom nyom el. Igaz, hogy a költöztetők is megjöttek és mindent kipakoltak, de minden dobozba van vagy pedig letakarva. Se energiám, se kedvem most ahhoz, hogy pakoljak. Igaz a bútorokat felhordták, csak, hogy ne nekünk kelljen.
- Van pár szivacs. Gondoltam egy éjszakát kibírunk a nappaliban nem?
- De! Tökéletes. Amúgy is rég kempingeztünk már – mosolyogtam.
- Na, ez vártam a legidősebb lányomtól. – mosolygott anya is. Bementünk és bezártuk az erkély ajtaját, majd a szobámét is. Lementünk ahol apu már az összes matracot előállítottam. Amy már vagy egy fél órája benyomta a szunyát. Amy aludt középen meg én. Apa Amy másik oldalán. Anya pedig az enyémen. A farmert levettem magamról. A felsőm elég kényelmes volt. A melltartót is levettem. A felső és bugyi párosítás elég kedvező volt a számomra.
Ha az ember korán lefekszik, biztos, hogy korán fent is lesz. Fél hét volt, amikor a családom kelő félben volt. Amy már toppon volt, de anya és apa épp a reggeli jó reggelt drágám szindrómát játszották, amikor a szemem önkéntelenül is felpattant. Nem igazán tudtam eldönteni, milyen napszak is van pontosan, csak mert nem vakított el a nap. De amikor észrevettem a dobozokat, azt, hogy szivacson fekszek, rájöttem, hogy az új házban vagyunk. Ez boldogsággal töltött el. Felültem és a fejemhez kaptam. A fájdalom villámként hasított bele. Majd felálltam és valami innivaló után kezdtem keresni. Meg-megszédültem, így mindig megfogtam valamit. A falat, a bárszéket, a konyhapultot vagy esetleg egy dobozt. Szerencsére a víz be volt kötve, így a mosogatóból ittam. Kávéra egy jó ideig nem is számítottam, csak mert, hogy semmi nincs berendezve. Pedig én kávé nélkül nem tudom elindítani a napot. Bár most sokkal kipihenten aludtam, mint bármikor máskor az elmúlt két évben. Na, jó ez nem teljesen igaz. Bár igaz, hogy Los Angeles-be nem volt valami pihentető. A sok nap, az agyamra ment kora reggel. Legalább hárompohárnyi vizet ihattam ki a csapból. Rájöttem, hogy én tegnap nem is néztem meg rendesen a szobám. Csak a szemközti falat, de a többit nem. Na, nekem se kellett több. Felpattantam és felrohantam az emeletre. Berontottam a szobámba, mintha rabló lennék. Megint megállt a tekintetem a szemközti falon, de gyorsan elkaptam. Azon a falon, amin az ajtóm is volt, volt még két ajtó. Legalábbis egy ajtó és egy elhúzható. Két oldalra kihúzható. Olyan, mint a harmonika ajtó csak ez nem záródik össze, mert fából van. Kinyitottam az első ajtót. Egy fürdőszoba. Saját fürdőm van? - Döbbentem le. Világoskék csempe a falon és ugyan olyan a padlón is. A csempe csak a fal feléig tartott, utána rendes szobafesték volt. Hasonló világoskék színű. A kád széle pont tökéletes volt a sok fürdősómnak, ugyanis rengeteg volt belőle. A zuhany is jó nagy volt. Nagyon tetszett. Kíváncsi voltam a gardróbra, így átszaladtam. Kihúztam az ajtót és egy kicsike szobába léptem be, ami be volt polcozva. A gardrób - állapítottam meg. Nagyon tetszett. Nem volt nagy éppen elég. A bámészkodásom hamar véget ért, így lementem a nappaliba csak, hogy anyáék nehogy azt higgyék, hogy ki akarom magam húzni a munka alól.
- Jó reggelt – köszöntem. Igaz a testem a koffeint még nem kérte, csak mert nem szokásom ilyenkor fent lenni, így még az aludt, de azért jól esett volna egy bögre.
- Azt hittem ki akarod húzni magad a munka alól – mosolygott anya.
- Úgy ismersz? – háborodtam fel.
- Nem!
- Akkor jó! Amúgy tegnap nem néztem meg alaposan a szobám, így felmentem és megnéztem.
- Értem!
- Na és mi a napi menetrend? – kíváncsiskodtam.
- Hát apád elmegy bevásárolni, mert semmi nincs itthon, amit össze lehetne ütni. Gondoltam, mi elkezdünk pakolni meg rendezkedni…
- Meg persze takarítani!
- Igen – mosolygott anya, azon, hogy befejeztem a mondatát – azt is!
- És mivel kezdünk?
- Nappali aztán az étkező. Ma elugornánk megvenni a kiegészítőket, jössz te is?
- Ki nem hagynám! Ahol csak lehet rendezni, megyek! – lelkesedtem. Imádtam a színeket. Rendezni, tenni-venni.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog. – örült anya a lelkesedésemnek. – Utána a lenti fürdő és vendégszoba – folytatta anya a napi menetrendet. – majd mindenki áttér a saját szobájához.
- Amy szobája?
- Azt majd megcsináljuk. Azt könnyű berendezni! Nincs sok cucca a kisasszonynak – mosolygott anya.
- Oké! De kétlem, hogy minden sikerülne egy nap alatt.
- Jaj! Dehogy! Abba beleszakadnánk. Nem, én két vagy maximum három napra terveztem.
- Jó, hát úgy már menni fog!
- Akkor essünk neki! – felálltunk és azonnal pakolni kezdtük, azokat a dobozokat, amire az volt írva, hogy: Nappali
Anyával nem öltöztünk fel. A szégyenlősségen már túl voltunk, meg most apa előtt minek szégyenlősködjek, hiszen sokszor látott már így. Anya összeírta a bevásárló listát és apu kezébe nyomta. Elköszönt tőle. A laptopomat kivettem a kocsiból, mert azt nem engedtem meg, hogy dobozba vigyék, csak mert ha valami baja lesz, biztos kinyírok valakit. Így inkább én vittem a kocsiba. Bedugtam a konnektorba és elindítottam a zenelejátszót. Semmit nem tudok csinálni, ha nem hallgatok zenét. Na, ez nem igaz, Tudom csinálni csak nagyon szenvedve, így sokkal inkább kapcsolok zenét, azzal gyorsabban elmegy az idő.