1.fejezet: Hirtelen bejelentés

Reggel nagy zajra keltem. Alig bírtam kinyitni a szeme. Reggel fél hét volt, de itt már javában sütött a nap.
- Lisa, ne csináld már - könyörgött apám.
- Nem, Tom - ejtette ki anyám, apám nevét határozottan és mellé még ezt az egy szót. Min veszekednek már megint? Mostanság ez gyakori a mi családunknál. Irigyeltem Amy-t, mert tudtam, hogy ő nem kell fel erre a hangoskodásra.
- Nézd Tiffani és Amy érdekében is. Ki akarod szakítani őket, hiszen már beilleszkedtek - a nevem hallatán, azonnal felültem, Mi van velem? Ahhoz, hogy ezt kiderítsem, le kell mennem. Se baj. Úgyse tudnék visszaaludni. Kómás fejjel csörtettem le a lépcsőn. Megálltam a nappaliba és tovább hallgattam a vitát.
- Két választásod van - adott ultimátumot anyám apámnak. - Jössz vagy maratsz?
- Hova megyünk? - szálltam be a vitába én is.
- Tiffani kicsim menny fel a szobádba. - parancsolt rám anya.
- Nem! Tudnom kell! Mondjátok el! - követeltem. Apám, felém fordult és nyugodt hangon azt mondta:
- Költözünk.
- Hogy mi? Hiszen 2 éve költöztünk!
- Tudom, de tovább kell állnunk!
- És melyik fantasztikusan nagyvárosba akartok költözni? - akadtam ki. Az én számomra Los Angeles is elég nagy volt.
- Nem. Egy kis városba fogunk költözni Clark Fork-ba. - beszélt még mindig nyugodt hangon hozzám apám.
- Clark...hol? - még a nevét se tudtam kimondani.
- Clark Fork! - ismételte apám. - Kicsit más az időjárás!
- Szuper! És mire számítsak? Forróságra vagy mennyek és vegyek egy bundát? - akadtam ki. Nem hittem el, hogy a szüleim megint egy csinálják! Amikor kilencedikbe mentem akkor is ez volt. Jó ott nem baj, hisz úgy is új suliba kellet volna mennem, de nem igazán tudom elhinni, hogy mikor már beilleszkedtem és találtam egyetlen egy embert, akit a barátnőmnek nevezhetek, elmegyünk és kezdhetem ezt az egészet újra.
- Borult az ég és nem igazán süt a nap.
- De jó, legalább bunda nem kell.
- Két nap múlva indulunk - jelentette be anyám egyik pillanatról a másikra.
- Hogy? - kérdeztük apával egyszerre.
- Nincs apelláta! - mondta határozottan anyám és el is indult a pincébe.
- Most mi lesz? - fordultam riadtan apám felé.
- Jól hallottad, két nap pakolás, utazás, nincs apelláta. - ismételte tömören anyám minden egyes szavát.
- Aaa - dühöngtem. Dobbantottam egyet és mérgesen kifújtam a levegőt. - Ez nem hiszem el - kiabáltam miközben felmentem a lépcsőn. Bár inkább dübögtem, mint mentem. Jó hangosan bevágtam az ajtót és pakolni kezdtem. Mérgemben elsírtam magam. Anyám időzítése a legjobb. Pont egy könnycsepptörlés és egy szipogás között jött be.
- Bejöhetek - kopogott alig hallhatóan és kérdezte bűnbánó hangon.
- Nekem mindegy. - nem akartam vele beszélni. Nem akartam rá nézni se, hogy meglássa, hogy sírok.
- Kicsim, tudom, hogy nehéz, de már nem bírom itt. Te is tudod, hogy nem vagyok az a városi anyuka.
- Tudom. - alig hallhatóan mondtam ki ezt az egy szót. Ezt tényleg én is tudtam. Eddig apu miatt volt itt, de most már úgy látszik, nem bírja a nyüzsgő várost. - De rám is gondolt valaki?
- Hát persze!
- Hát persze - hitetlenkedtem. - Anya ebbe az iskolába háromezer gyerek jár és csak egyet találtam, akit barátnőnek tudtam mondani és akkor mi lesz ott? Oda ötszáz gyerek jár maximum.
- Ezer - jelentette ki anyám - Ezer gyerek jár.
- Tök mindegy - engedtem meg magamnak egy mosolyt, de nem tartott tovább három másodpercnél.
- Jaj, kicsim...
- És, hogy megyünk oda? - szakítottam félbe anyát.
- Kocsival!
- Akkor én egyedül megyek. Csak mert az enyémet is el kell vinni.
- Nem! Szó sem lehet róla!
- Na, majd meglátjuk! - fenyegettem anyát.
Ledobtam a kezemben lévő tárgyat az ágyamra. Felvettem a kocsi kulcsot és a telefont és lementem a lépcsőn. El apa mellett, ki a kocsihoz. Felnéztem és láttam, hogy anyám az ablakból figyel, hogy merre megyek. Beültem a kocsimba és elindultam. Most legszívesebben belehajtottam volna az óceánba. Csak mentem és mentem. Leparkoltam a tengerparti parkolóba és lementem a partra. Leültem a homokba és csak néztem a vizet. Sose tudtam betelni a víz gyönyörű látványával. Nagyon reméltem, hogy ahova most költözünk ott is lesz víz. Én egy kicsi erdei patakkal is beérem. Tovább gyönyörködtem, amikor hangos vihogásra lettem figyelmes. Oldalra néztem és láttam, hogy pár lány, velem egy idősek lehettek, nevetgéltek és vihorásztak. Majd rádöbbentem, hogy én nem vagyok ilyen. Így ez a költözés, már sokkal jobban érdekel, mint az előtt. Rájöttem, hogy nagyon csúnyán beszéltem anyával és, hogy bocsánatot kell kérnem tőle. Belegondolva nem az dühített fel, hogy egy isten háta mögötti helyre költözünk, hanem sokkal inkább azt, hogy a szüleim megint a megkérdezésem nélkül döntöttek egy fontos dologról. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy minden nap mehetek az erdőbe gondolkozni vagy csak sétálni. Hogy bármerre megyek, mindig fogok találni egy kicsi dolgot, ami természetes lesz. Sok könyvben olvastam, hogy egy városi lány elköltözik egy pont ugyan ilyen helyre és csodálatos dolgok történnek vele. Persze nem hittem a vámpírokba és a vérfarkasokba, de azért jó volt belegondolni, hogy nekik nagyon jól alakult az életük. Hiszen megtalálták azt az embert, akit igazán szívből szerethetnek, és aki igazán szívből szereti őket. Ez a dolog, nem volt valóságos, de valahol ez a hang mondta nekem, hogy megéri itt hagyni a forróságot, a nagy pálmafákat és a hatalmas vizet.
Fél óra gyönyörködés a víz végtelen szépségében és úgy döntöttem ideje haza menni és tovább folytatni a pakolást, most már sokkal jobb kedvel. Elköszöntem a parttól, a víztől, amit egy ideig nem fogok látni, majd beültem a kocsimba és hazamentem. Beérve a házba azonnal anyát kezdtem keresni.
- Tif, Tif - rohant oda a nyolc éves kishúgom a becenevemet kiabálva. Felvettem az ölembe és ránéztem.
- Mond hugi - néztem bele csöppnyi kis kék szemébe.
- Elköltözünk - ujjongott.
- Hát ezzel nem mondtál ujjat - mosolyogtam.
- Amy, kicsim - hallottam meg anya hangját kishúgom szobájából. Az ölemben felvittem és bementünk a szobájába.
- Anyu, beszélhetnék veled? - kérdeztem bűnbánó hangon.
- Hát persze - anya most sem haragudott rám. Ugyan olyan hétköznapian beszélt hozzám, mint minden nap szokott beszélni.
- Szeretnék bocsánatot kérni tőled, az előző viselkedésem miatt.
- Semmi baj!
- Dehogy nem, baj. Mert nagyon csúnyán viselkedtem és ezért szeretnék bocsánatot kérni. - daráltam megállás nélkül a szavakat.
- Kicsim - nyugtatott anya - levegőt is vegyél néha. - nevetett. Erre én is elnevettem magam és vettem egy hatalmas levegőt. - Persze, hogy nem haragszok. Tudom, hogy nagyon váratlanul ért a dolog, meg is értem.
- Akkor nincs harag? - kérdeztem mosolyogva.
- Dehogy. - nyomott egy hatalmas puszit a homlokomra. Amy az ölemben összefonta a karját és durcás képet vágott.
- Mi az hugi? - kérdeztem. Miért vágta be a durcást?
- Én nem kaptam puszit - durcizott tovább. Anyával egymásra néztünk és nevetni kezdtünk. Mind a ketten egy akkora puszit adtunk Amy arcára, hogy bepirosodott.
- Így már jó? - kérdezte anya.
- Igen - mosolygott pici húgom.
- Na, gyere te csöppség - vette át anya Amy-t - mész alukálni. - befektette az ágyikójába és betakargatta. Majd nyomott egy puszit az arcára, én pedig a homlokára. Lekapcsoltuk a villanyt és egy kicsi rést hagytunk az ajtajánál, hogy egy kicsi fény mennyen be.
- Na, én megyek, pakolok tovább.
- Rendben, és is - mosolygott anya és adott egy puszit az arcomra.
Majd bementem a szobámba és bekapcsoltam a zenelejátszót. Hallgatni kezdtem a legkedveltebb táncos zenéimet, amire egykor még táncoltam. Ahogy készen lettem a gardróbbal és a fürdővel, lefeküdtem aludni.
Másnap reggel 9 óra körül keltem. Belevettettem magam a pakolásba. Egész nap megállás nélkül csak pakoltam. Meglepetésemre hamar elment a nap. Így lefeküdtem és magam mellé raktam a lap topot, hogy zenét hallgassak rajta. De fáradtabb voltam a kelleténél így hamar elaludtam. Át se öltöztem, az egész napos hordott ruhámba aludtam el. Majd három óra körül, az egyik fordulásnál felkeltem és tovább aludtam. Majd hamar eljutott az agyamig, hogy ettől le kellett volna esnie a gépemnek. Gyorsan felültem és körbenéztem. Csak mert nem hallottam a puffanást a padlón. Majd megláttam a gépem az egyik dobozon volt és kikapcsolva pihen. A villany le van kapcsolva, pedig én égve hagytam. A lávalámpáim be vannak kapcsolva, pedig én nem kapcsoltam be őket. Én pedig be vagyok takarva. Ebből tudtam, hogy anya volt az, aki mind ezt megtette. Visszafeküdtem és tudtam, csak másodpercek kérdése és újra elalszok. Éjjel azt álmodtam, hogy az új házunkban vagyok valaki karjaiba, de nem látom az arcát, de ennek ellenére is tudtam, hogy nagyon szeretem. Szóval nézzük, ahogy hugi babázik. Nyom egy puszit a fejemre és jó szorosan megölel. Mintha valaki tényleg adott volna egy puszit. Kinyitottam a szemem, de senki nem volt a szobámba. Meglepetésemre, már reggel volt. Ránéztem az órámra és a kijelzőn 08:12 állt. Elég korán van – kezdtem beindítani az agyamat – de már süt a nap és ilyenkor nem tudok vissza aludni. Most mit csináljak? Ma költözünk! – fancsalodott el az arcom – Nincs kedvem vezetni. Bár az, hogy az erdő mellett fogunk lakni az jó lesz – boldogsággal töltött el ez a gondolat. Nagy nehezen felálltam és lecammogtam egy kávéért.
- Jó reggelt! – kiáltottam, csak mert senkit nem láttam a házba. Majd mintha egy szélvihar suhant volna el, édes anyukám képében.
- Reggelt? – nevetett – Hol van már a reggel?
- Most! – feleltem – és csak, hogy emberi aggyal tudjak gondolkozni és válaszolni, innom kell egy kávét. – kiáltott a testem koffein után. A kávéfőzőhöz léptem és útközben kivettem egy bögrés a nyitott dobozból.
- Azt most raktam el – háborodott anya fel.
- Én most vettem ki – feleseltem szemtelenül. – Mert máshogy nem tudok kávét inni.
- Ne feleselj. – fenyegetett.
- Bocsi – mosolyogtam, nem túl élettelien. – De tudod, hogy reggel ilyen vagyok. Harapós!
- Akár egy tigris!
- Miért pont egy tigris?
- Nem tudom ez ugrott be!
- Aha – világosodtam meg – értem.
Folytattam tovább a kávécsinálást. 2 ujjnyi kávé, 4 ujjnyi tej, 3 kávéskanál cukor és egy kicsi fahéj. Szerencse, hogy meleg volt a kávé, így nem kellett megmelegítenem – néztem a mikróra. Vagy inkább a mikró helyére. Ja, amúgy se tudnám megmelegíteni, csak mert el van rakva valamelyik dobozba.
- 11-kor indulunk. – adta anya a tudtomra.
- Jó – meglepődött a beleegyezésemen. Gondolom egy kisebb hiszti rohamot várt volna, de már tegnap előtt kihisztiztem magam. A kávémmal együtt felballagtam a szobámba.
Készülődni kezdtem. Egy gyors fürdéssel megoldottam a tisztálkodást, egy fogmosás kíséretében. Egy hosszú fehér csőnadrágot vettem fel egy egyszerű lila felsővel. Papucsot akartam venni, de hamar meggondoltam magam. Csak mert nem fogom végig vezetni az utat papucsba, így inkább felvettem egy sárga egyszínű tornacipőt. Szájfényt raktam a számra, amikor halk kopogást hallottam az ajtófélfán. A nyitott ajtómban a költöztető állt. Onnan tudtam, hogy rá volt írva a pólójára, hogy: Moon KFT.
És hozzá a szlogen-ük: Ha költözni szeretne, hívjon minket. A rendelkezésére állunk a nap 24 órájában.
- Elnézést, de szeretném levinni a kocsihoz a holmiját!
- Csak tessék! – mosolyogtam. Szólt a többieknek és 10 perc alatt mindent lehordtak a szobából. Még egyszer körbe néztem, hogy minden meg van-e. Nagyon nehéz volt elköszönnöm a háztól és főleg a szobámtól. Két hosszú évig éltem itt és volt ez az én saját kis zugom. Most itt kell hagynom és egy teljesen új helyre költöznöm. Azt is alakíthatom át. Jaj, térj már észhez - változott meg a hangulatom - te szeretnél oda menni! A természet a te világod!
Teljesen igazad van – csillant fel a szemem – én nem is szeretem a forróságot.
Úgy beszéltem mintha egy másik ember beszélt volna hozzám! Na, jó az agyamra ment a forróság, az más biztos!